Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Ágota búcsú Perenyében

Szent Ágota búcsú Perenyében2018. február 11-én templomuk védőszentjét Szent Ágota szűz és vértanút ünnepelték a perenyei hívek.


Szent Ágota búcsú PerenyébenMagyarországon mindössze két templom van, amelyet Ágotának szenteltek: a perenyein kívül a másik Sárszentágotán, Fejér megyében. Képviselőik jelen voltak az ünnepen. A Kárpát-medencében is mindössze három van ezekkel együtt, a harmadik Magyarcsernyén, a szerbiai Vajdaságban.
Szent Ágota szűz és vértanúról azt tudjuk, hogy 251-ben végeztek ki a római hatóságok a szicíliai Cataniában. A fennmaradt írások szerint a szépségéről és okosságáról messze híres fiatal leány a kínzások hatására sem tagadta meg Jézus Krisztust, amiért az életét kellett áldoznia. Tisztelete hamar elterjedt a keresztények között és a szentmise egyik legfontosabb imádságába, a római kánonba is belefoglalták a nevét. Szent Ágotát a mellbetegek védőszentjeként is tisztelik, mivel a kínzások során nőiségében is meggyalázták.

Szent Ágota búcsú PerenyébenSzentbeszédében dr. Székely János megyéspüspök az evangéliumra utalva - az okos és balga szüzek tanítása - kiemelte: mindannyian meghívást kaptunk egy nagy ünnepre. Isten szeretetének hatalmas lakomájára. A Biblia arra tanít, hogy a világ szeretetből lett: az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből. Istenben élet árad. örök szülés és örök születés. És ennek az Istennek a képmása a világ. A világ szeretetből lett. Isten arra teremtett minket, hogy megtanuljunk szeretni és az Ő örök szeretetébe beléphessünk. De nem elég Isten meghívását megkapni a lakomára, szépen felöltözve elmenni a templomba. Ahhoz, hogy megtegyük életünkben a szeretet nagy küldetését és ajándékká tudjuk tenni az életünket kell sok önátadás, kitartás, hűség. Ez a mi tartalék olajunk, mondta Székely János. A házastársak egymás iránti önátadására, a kitartásra is felhívta a figyelmet.

Szent Ágota búcsúJézus az evangéliumban Isten végtelen szeretetéről is beszél, mondta Püspök atya. Jézus nem fenyegetni akar a példabeszéddel, hanem figyelmeztetni az élet komolyságára, hogy nem mindegy hogyan élünk. Az örök életünk szempontjából sem mindegy. Annyit tudunk majd halálunk után isten szeretetéből befogadni, amennyire tudtunk itt a Földön szeretni és nagylelkűek lenni, emelte ki Székely János. Hozzátette: a mai evangélium arra is felhívja a figyelmet, hogy életünk véges. Egy váratlan kiáltás hallatszik: itt a vőlegény. A mi életünk is lehet, ilyen hirtelen ér véget. Ma van lehetőségünk, hogy szeressünk: kifejezzük egymás iránti szeretetünket, kiengesztelődjünk azzal akivel haragban vagyunk.

Szent Ágota példája nyomán azt a belső kincset, erőt ami benne megvolt: a hit, szeretet, tisztaság, a remény fényét mi is a szívünkben hordozhassuk. A fáklyáink mindig égjenek és tudjunk mi is ezzel a fénnyel győzni a szenvedés, nehézség, sötétség idején is, zárta szentbeszédét Székely János. 

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt.