Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Házasság Hete - Szorítóban a házasság - Beszámoló

Szorítóban a házasságA Brenner Kollégium diákjainak részvételével zajlott a Szorítóban a házasság című program 2018. február 15-én. 

Szorítóban a házasságKollégiumunk diákjai is részt vettek a Házasság Hete egyik programján. Csütörtök délután ellátogattunk a Brenner János Gimnáziumba, ahol a Házasság Hetének rendezvényei közül a Szorítóban a házasság című, fiataloknak szóló, interaktív előadáson vettünk részt. 

Hívő házaspárok közreműködésével arról beszélgettünk, milyen fontos az emberek életében egy jól működő házasság. Az egész programot nagyon élveztük, mert okostelefonok segítségével kellett megválaszolnunk kérdéseket a házasságról, párkapcsolatról. Arra voltak kíváncsiak az előadók, hogy ifjú fejjel hogyan vélekedünk ezekről a témákról. 

Minden társamon láttam, hogy tetszett nekik ez a módszer, és aktívan válaszoltunk a kérdésekre. A jelenlévő házaspárokkal nagyon jól elbeszélgettünk. Ez azért volt könnyű,mert nyitottak voltak felénk, és minden kérdésünkre válaszoltak. 

Örültem, hogy részt vehettünk ezen a délutánon, remélem – ahogy az előadók ígérték –  még lesz folytatása e témának, ezúttal a kollégiumunkban!

 

Szöveg: Szilvás Ádám - Brenner kollégium