Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fatimai engesztelés Szombathely- Szentkirályon

fatimai estMárcius 13-án, a fatimai ünnepen, dr. Székely János megyéspüspök mutatta be a szentmisét Szombathelyen a Szent István király-templomban. 

fatimai estEzen a napon emlékeztünk meg arról is, hogy a bíborosi testület öt éve 2013. március 13-án választotta meg Ferenc pápát. A Szűzanya hívó szavára ismét sokan gyűltünk össze a szentkirályi templomban, hogy együtt ünnepelhessük a legszentebb áldozatot, hogy megemlékezünk Jézus Krisztusról és engeszteljünk a Szűzanya fatimai emléknapján, közösen imádkozva megyés főpásztorunkkal, Kis Sándor nyugalmazott plébánossal és Pete Polgár Mátéval a helyi egyházközség kormányzójával.

Püspök atya szentbeszédében a szentírási szakaszokhoz kapcsolódóan elsősorban arra hívta fel figyelmünket, hogy a szívünk kapuja soha ne legyen bezárva, mert nem tudhatjuk mikor kopogtat az Úr jézus szívünk ajtaján. Másodsorban pedig arra emlékeztetett bennünk, hogy mindig tudatában legyünk annak, honnan ered életünk, honnét van hitünk s így bármikor vissza tudunk térni az élet forrásához. Harmadsorban pedig arra buzdította a nagy számban megjelent hívőket, hogy a Szűzanya üzenete, kívánsága szerint békében, szeretetben és imádságban éljünk és életünkkel ezt a három erényt közvetítsük minden ember számára.

fatimai estA szentmise után körmenetben tettünk tanúbizonyságot hitünkről, majd a gyönyörűn feldíszített Szűzanya szobra előtt imádkoztunk hazánk lelki megújulásáért valamint testi és lelki gyógyulásért. 

Szöveg és fotó: Geosits Péter