Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházmegyei Ministráns Találkozó Szentgotthárdon

Egyházmegyei ministráns találkozó2018. április 7-én Szentgotthárdon rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegye ministránsainak idei találkozóját.


Egyházmegyei ministráns találkozóA nap a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templomban kezdődött, ahol Rimfel Ferenc plébános mutatta be a résztvevőknek a templomot, mesélt a ciszter szerzetesekről. A ministránsok ezt követően végigjárták Brenner János utolsó útját, Rábakethelytől a zsidai Emlékkápolnáig. Keresztutat jártak a nemrég kialakított stációs úton. Velük tette meg az utat dr. Székely János megyéspüspök, és az egyházmegye több papja is, akik a gyerekeket kísérték a programra.

A kápolnánál bemutatott szentmisén dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédében kiemelte: a ministrálás legnagyobb ajándéka, hogy Jézus közelében lehetnek a gyerekek, betölti a szíveket békével és ettől lesz az élet boldog. Kérte a fiatalokat, hogy életük későbbi részében is legyen fontos számukra, hogy keresztény közösség tagjai legyenek, mert így tudják a hitüket megőrizni.


Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt.
A nap ebéddel valamint zenés Istendicsőítéssel zárult a Rád találtam zenekar jóvoltából.