Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Híres diákokra emlékeztek a Premontrei Gimnáziumban

Tudós tanárokEbben a tanévben is megrendezésre került az immár hagyományos „Premontrei tudós tanárok és híres diákok” címet viselő diákkonferencia és házi vetélkedő, amelynek célja, hogy az iskola diákjai megismerjék azoknak a múltbéli tanároknak és diákoknak a munkásságát, akikre méltán büszke a Premontrei Gimnázium. 2018. április 12-én ismét öt négyfős csapat mérte össze tudását a minél jobb helyezésekért. Valamennyi csapat egy-egy hajdani premontrei diák életművét dolgozta fel és ismertette Prezi- vagy ppt-bemutató segítségével.

Tudós tanárokA csapatok előadásait megelőzően a diákkonferencia vendég-előadója, Rétfalvi Balázs tanár úr, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár vezetője tartott ismertetést Mindszenty József bíboros, valamint az idén boldoggá avatandó Brenner János vértanú-pap életéről. A két XX. századi egyházi személyiségben közös, hogy egyaránt a Premontrei Gimnáziumban tanultak, és üldözést szenvedtek a kommunista diktatúra alatt: Brenner János életét kioltották, a koncepciós perben elítélt Mindszenty József pedig hosszú éveket töltött börtönben, majd „fogolyként” az amerikai nagykövetségen.

Ezután a csoportok bemutatói következtek. Az előadások során Badalik Bertalan veszprémi püspök, a Szombathelyi Szegényügyi Szabályzatot megalkotó Pálos Károly, továbbá Géfin Gyula szombathelyi pápai prelátus, Keresztesy-Parker László orange-i premontrei apát, végül az orvos-régész Holéczy Zoltán szellemi hagyatékáról hallhatott a diákközönség, valamint a négytagú zsűri: Véghné Busics Hilda igazgató, Horváth Krisztina igazgatóhelyettes, Varga Mária történelem munkaközösség-vezető, valamint Rétfalvi Balázs vendég-előadó.

Tudós tanárokA diákkonferencián résztvevő csapatok ezután egy tesztet írtak, amelyben számot adtak az elhangzott bemutatók és előadások alapján szerzett ismereteikről. A helyezések sorrendjét a bemutatókért és a tesztért kapott pontok együttesen határozták meg. Az első helyezést a Géfin Gyula csapat szerezte meg, a 12.B és 12.D osztályos diákok felkészítője dr. Bakó Balázs tanár úr volt. Második helyen a 12.D osztály Badalik Bertalan munkásságát bemutató csapata végzett, felkészítőjük Kiss Márton tanár úr volt. A harmadik helyezést pedig a 10.A osztály csapata kapta, tagjai Keresztesy-Parker László életművével foglalkoztak Hancz G. Tamás atya felkészítésével. A negyedik helyen a 11.D Holéczy Zoltán csapata végzett Balikóné Balás Elvira tanárnő felkészítésével, s az ötödik helyet a 9.B Pálos Károly csapata szerezte, Auerné Czillinger Henriette tanárnő felkészítésével.

Az eredményhirdetés után a diákkonferencia minden résztvevője emlékplakettet kapott. Reméljük azonban, hogy a plakettel együtt hazaviszik diákjaink annak bátorító érzését is, hogy a múlt küzdelmei sem voltak mások, és ma is, számunkra is megéri tenni, küzdeni a jóért, a tudásért, a maradandó értékekért.

 

Szöveg: Hancz G. Tamás OPraem, tanár