Szombathelyi Egyházmegye

Eszközök, módszerek, túlcsorduló szív — Mentorprogram, 2018. április 19-20-21-ei konzultáció

MentorprogramÁprilis 19-20-21-én a mentorképzés keretén belül egy  30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésen vettünk részt az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A képzés címe: Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel, sajátos nevelési igénnyel küzdő, és hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás módszertana.

MentorprogramHitoktatói, pedagógusi szolgálatunk során egyre gyakrabban találkozunk különleges bánásmódot igénylő tanulókkal. Milyen probléma, ok állhat magatartási, tanulási nehézségük hátterében? Ennek ismerete, megértése segítség lehet az elfogadásban és annak felismerésében, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel, bánásmóddal tudunk segítségükre lenni. Néhány –pedagógiai szakszolgálat vagy megyei szakértői bizottság által kiállított- szakértői vélemény közös áttekintésével gyakoroltuk azok értelmezését, ill. annak alapján egy fejlesztési terv elkészítését. Az egyes területek fejlesztésére módszertani ötleteket, eszközjavaslatokat is kaptunk Bíró Zoltántól, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Körmendi Tagintézményének igazgatójától, aki ennek a tanfolyamnak kidolgozója.

Világos számunkra, hogy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség hátterében gyakran a család válsága, a sérült családmodellek, családi trauma, helytelen nevelési attitűd áll. Ezért a csütörtök esti közös szentmisénket a magyar családokért, mindnyájunk családjáért mutatta be Óra Krisztián atya, bízva a kegyelem gyógyító erejében.

MentorprogramPéntek este a szentmisét Székely János püspök úrral ünnepeltük, majd hitoktatói tapasztalatainkról, vágyainkról beszélgettünk. Püspök atya az Úr Jézust mint magvetőt állította elénk, aki az útfélre, kemény földbe, tövisek közé hullott búzaszemek sorsát látva nem esett kétségbe, Maga lett értünk földbe hullott búzaszemmé, megtört kenyérré. Mindnyájunkat ennek követésére buzdított a hitoktatói, mentori szolgálatban. Mielőtt megszólalnák, hogy Jézusról tanítsunk, olyanná kell válnunk, mint Ő. Erre rezonál gyermek és felnőtt lelke.

További példaként Szent Pál életútját mutatta be Püspök Úr, hiszen mögötte szintén ott álltak segítőként, „mentorként” István diakónus, Ananiás, Barnabás, akik képesek voltak felismerni benne a kegyelmet és bátorítani őt. Számunkra is fontos a mentorált testvérrel való kapcsolatban a meghallgatás, s ebben a meghallgatásban észrevenni, visszajelezni az ő értékeit, kincseit.

Ezen a képzésen szó esett segítő eszközökről, módszerekről, és arról, hogy mégsem elsősorban ezen múlik a tanúságtételünk, hanem az Istennel teli, túlcsorduló szíven.

(Teréz nővér, mentorjelölt)