Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Könyvújdonság!

norbert-atya-konyvborito-ok-1Isten anyai és atyai arca címmel jelentetett meg új kötetet Németh Norbert, egyetemi lelkész a Martinus Kiadó gondozásában.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjában 2017-ben Isten anyai és atyai arca címmel megtartott nyilvános előadássorozatot adom közre ebben a kötetben. A könyv bemutatja Isten anyai és atyai arcát. Isten női, anyai vonásai női előadók szívéből és gondolataiból rajzolódnak ki az Olvasó előtt. Isten atyai és férfias sajátosságainak bemutatására én vállalkoztam.

Vannak olyan tulajdonságai, jellemzői Istennek, amelyeket a nőben „tudott” megteremteni, és vannak olyanok, amiket a férfiban, és ez a kettő különbözik. Együtt, ketten az Isten képmásai ők: Isten az embert a saját képmására férfinak és nőnek teremtette. Ebből következik, hogy a nőben Istenből olyan jelent meg a földön, ami az ő női jellege, a férfiban pedig ugyanígy az ő férfi jellege testesült meg.

A könyv szeretné testközelbe hozni a kinyilatkoztatás Istenét, szeretné megragadni a Megragadhatatlant. Férfi és nő testben és lélekben egyaránt kiegészíti egymást. Az ember a saját lényét Istenre vonatkozóan fedezi fel, aki megteremtette őt, mindketten Isten képmásai, akik arra hivatottak, hogy Istenhez hasonlóvá legyenek. A férfi–nő polaritásban létező emberi személy egészét alapvetően meghatározza az istenképiség. Istenben, aki felett áll a nemiségnek, felfedezhető az anyai és az atyai arc is. Arra vállalkoztunk, hogy ezt mutatjuk be ennek a kötetnek a lapjain.

A kötetben szereplő írások pusztán metszetek a hatalmas és jóságos Istenről. A könyv, amiben Isten töredékesen megjelenik, egy eszköz ahhoz, hogy a rendkívül izgalmas világunkból kicsit kitekintsünk, és újra észrevegyük, kitől jövünk, és kihez tartunk.

Az első részben Isten női, anyai arcára fókuszálunk a kinyilatkoztatás tükrében, majd Isten atyai arcát is megkeressük a kinyilatkoztatás alapján. A Biblia és az egyház hagyományának segítségével alakul ki, tisztul le, erősödik meg a helyes istenkép bennünk, hogy ezáltal mi - akik Isten képmására lettünk teremtve férfinak és nőnek - jobban rátaláljunk eredeti hivatásunkra és feladatunkra.

A könyvet Dr. Székely János megyéspüspök atya ajánló sorai gazdagítják.

A kötet megvásárolható a Martinus Könyv- és Kegytárboltban (Szombathely, Berzsenyi D. tér 3.).

Dr. Németh Norbert, egyetemi lelkész