Szombathelyi Egyházmegye

Elsőáldozók zarándoklata Vasváron

Elsőáldozók zarándoklata2018. május 10-én, immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyházmegye az elsőáldozók zarándoklatát. A helyszín ismét Vasvár volt, ahol mintegy 1300 gyermek kapott tanítást és élte át a találkozás örömét.


Elsőáldozók zarándoklataA templom és a kolostor körül zajlottak az események. Lendvai Zoltán, rédicsi plébános a szabadtéri színpadon tanította a gyerekeket: az ima fontosságára és a gördeszkázás rejtelmeire. Stift Zoltán atya a templomban homokanimáció segítségével igyekezett az Eucharisztia lényegét, mélységét megértetni a hallgatósággal. Kiss László atya a művelődési ház színháztermében bábelőadásban hívta fel a gyerekek figyelmét arra, hogy elsőáldozónak lenni felelősség, amelynek meg kell felelni mindennap. És persze idén sem maradt el az ostyasütés, amelyet nem csak az érdekes készítési mód miatt, hanem az ízek miatt is kedveltek a gyerekek.

Elsőáldozók zarándoklataÉs miért is fontos a szentáldozás? - tettük fel a kérdést a zarándoklaton résztvevő fiataloknak. A válaszadók közül volt aki azt emelte ki, hogy az Eucharisztia vételével Jézus a szívükbe költözik, mások azt, hogy ezzel Jézus barátságát nyerik el.

A zarándoklat főszervezője Németh Erika szociális testvér az Eucharisztiával kapcsolatban megjegyezte: a hitünk kapcsolat az Istennel, nem csak elméleti tudás. Ez a kapcsolat erősödik kezdve a keresztséggel, a bűnbánaton át az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal való személyes találkozásig. A gyerekek pedig ezeken a találkozókon átélhetik a közösség élményét is. Idén is mintegy 1300 elsőáldozó érkeztek a zarándoklatra az egyházmegye különböző részeiből.

Elsőáldozók zarándoklataA nap a Szentkútnál tartott szentmisével ért véget, ahová a résztvevők, dr. Székely János megyéspüspök vezetésével gyalog érkeztek meg. Szentbeszédében püspök atya - az evangéliumban elhangzó történet, Zakeus példája kapcsán - arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy az elsőáldozással Jézus költözik a szívükbe. Ő az aki egyedül képes betölti a szíveket, túlcsorduló mértékben. Így már könnyű lesz a jót tenni, másoknak adni abból az örömből, amit Jézus ad a számukra. Kérte a fiatalokat, hogy életükkel legyenek példamutatók.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.