Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Elismerésben részesült Horváth Lászlóné Nagy Edit a szombathelyi Szent Kvirin Plébánia Karitász Csoportjának vezetője

Szociális Hét díjátadó. Horváth Lászlóné2018. május 11-én a 23. Szociális Hét záróeseményén Szombathelyen a Bartók Teremben került sor díjátadóra. A „Pálos Károly-díj” II. fokozat elismerésben részesült Horváth Lászlóné Nagy Edit. 

 

Szociális Hét. Horváth LászlónéHorváth Lászlóné 1955-ben született Szombathelyen. Két felnőtt gyermek édesanyja. Jelenleg nyugdíjas. Munkáját tekintve fizikai állományban dolgozott a Savaria Cipőgyárban, majd annak megszűntével a Megyei Bíróságon.

 

Edit életében fontos szerepet tölt be a család, mind szűkebb, mind tágabb értelemben. Karitatív tevékenységét több területen is kifejti, ezek egyike a Szalézi Szent Kvirin Plébánia Karitász Csoportja, melynek 2001-ben történő megalakulásától a vezetője. A csoport figyelemmel kíséri a városrészben lakó elesett, rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetben lévő emberek sorsát.Vezetésével a csoport részt vesz adománygyűjtésben és adományosztásban egyaránt.

 

Odafigyel embertársaira, meghallgatja a lelki segítségre szorulókat, és önzetlenül támogatja az elesetteket. Don Bosco lelkülettel szívén viseli a fiatalok, gyermekek sorsát.

Gratulálunk!  

Szociális Hét díjátadó.A díjazottak A 23. Szociális Hét zárórendezvényének díjazottai és díjátadói a Bartók Teremben. Első sor balról jobbra: Hajdu Endre, dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Horváth Lászlóné, Szoboszlai Attiláné, Fábián Sándor. Hátsó sor balról jobbra: dr. Bencsics Enikő Krisztina, Koczka Tibor, dr. Puskás Tivadar, Rettegi Attila, Kurucz Izabella.

Az eseményről részletes beszámolót közöl a Vaol.hu, melyet elolvashatnak itt.  

 

Fotó. Cseh Gábor