Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„Miért nem beszéltetek rólunk?” – Dr. Németh Norbert könyvbemutatója a SEK-en

KönyvbemutatóIgazán személyes hangvételű beszélgetés keretében mutatták be június 11-én a Savaria Egyetemi Központ Könyvtárának Konferenciatermében dr. Németh Norbert egyetemi lelkész, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatójának új, társszerzőkkel közösen írt könyvét, amely Isten anyai és atyai arca címet viseli: a kötet egyik célja, hogy Isten nőies, anyai oldaláról is a maga természetességében beszéljen – szenzációhajhász hangvétel nélkül.

KönyvbemutatóAkár a médiából, akár máshonnan tájékozódva egyre inkább világossá válik, hogy a nőiség és a női szerepek átértékeléséről szóló diskurzus az egész világot érinti és formálja: erre az áramlatra ad egy lehetséges katolikus keresztényi választ az egyetemen bemutatott kötet. Keszeiné Barki Katalin könyvtárvezető egy másik aktualitásra is felhívta a figyelmet a késő délutáni rendezvény előtti köszöntőjében: a könyvtár „egy betűtisztelő” ember könyvbemutatójával járul hozzá a 2018-as Ünnepi Könyvhét programjaihoz.

KönyvbemutatóAhogyan a 2017-ben Szombathelyen, a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében tartott, a kötettel megegyező című nyilvános előadássorozat is a kétosztatúságra építkezett, úgy a Konferenciateremben tartott beszélgetést is meghatározta a férfi és női nézőpontok együttállása: a női szerzők képviseletében a Vas megyei származású Kalmár Petra, a Budapesti Szent István Bazilika tanára, teológus és lelkipásztori munkatárs segített felderíteni a könyv megírásának különleges hajtóerőit. H. Pezenhófer Brigitta, a beszélgetés vezetőjének kérdéseiből azonban nem csak az ügy személyes fontosságára derült fény: ugyan az Isten anyai és atyai arca című előadássorozat főként egyéni gondolatokból és meglátásokból táplálkozott, de a Katolikus Egyházban már évek óta egyre több figyelmet kapnak a nők, a nők megbecsülésének szükségessége. Ebbe a diskurzusba kapcsolódik be a Norbert atya által szerkesztett könyv, amelyhez már a kezdetek kezdetén nélkülözhetetlen segítséget kapott egykori tanítványától, későbbi barátjától, Kalmár Petrától.

KönyvbemutatóPetra hivatása is szorosan összefügg az egyház hagyományosan férfiközpontú berendezkedésével: bár a Bibliában a kezdetektől fogva jelen van a „női géniusz”, még napjainkban is kevés női lelkipásztori kisegítő szolgál a templomokban: így, és családja meghatározó nőalakjai okán kétszeresen is érintett volt az előadások és a kötet megszületésében. Leányálom? Női szeszély? – nőként az egyházi szolgálatban című tanulmányában a diakonisszai szolgálat történeti áttekintésén túl a nők nélkülözhetetlensége mellett is szót emel: erős hangként, de az öncélú „provokációktól” mentesen, a női értékekből építkezve vallott saját szerepéről és munkájáról a társszerző.

KönyvbemutatóNorbert atya a két nagyobb egységből álló könyvet és annak szerkesztési elveit foglalta össze. Alapelv volt, hogy a férfi szerzők az atyai oldalt, a női szerzők az anyai arcot mutassák be, véleménye szerint ez is a hitelességet erősítette. Az egyes szerzőket és írásaikat is kiemelte a lelkész: Domonkos Viktória Hedvig teológus, a domonkos nővérek általános főnöknője a „katolikus feminizmus” lehetséges útjairól ír, amelyet többek között II. János Pál pápa hívott életre; Varga Gyöngyi evangélikus lelkésznő az ószövetségi nőalakokról értekezett; Tornay Krisztina szerzetesnővér pedig a női spiritualitás biblikus és művészeti gyökereit vette sorra. Norbert atya abbéli örömét is kifejezte, hogy Székely János szombathelyi megyéspüspök elolvasta és ajánlót írt a könyvhöz. „A két nem együtt hasonlít Istenhez” – mondta Németh Norbert, Kalmár Petra pedig egy költői kérdéssel foglalta össze a női oldal mondandóját: „Miért nem beszéltetek rólunk?”

Könyvbemutató„Ezek a tanulmányok kis metszetek a sokszínűségben. Sokáig méltatlanul elnyomatott Isten anyai arca.” – foglalta össze a kötet ars poeticáját Norbert atya. A kellemes hangulatú, személyes vallomásoktól tarkított beszélgetés végén a hallgatóság is kifejezte tetszését: megható és inspiráló a két ember, Németh Norbert és Kalmár Petra elhivatottsága, személyes sorsa és hitvallása. 

Szöveg: Kocsis Marcell – Fotó: Kleinhappel Miklós, Teklits Tamás