Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fatimai engesztelés Szombathely Szentkirály városrészén

Fatimai est2018. július 13-án is sok Szűzanyát tisztelő hívő hallotta meg Isten hívó szavát és eljött Szombathely szentkirályi városrészen található Szent István tiszteletére felszentelt templomba, hogy együtt ünnepelhesse az Eucharisztiát, hogy együtt engeszteljen a szentkirályi hívekkel a gyönyörűen feldíszített Szűzanya szobor előtt. Ezen az estén a fájdalmas rózsafüzér titkairól való elmélkedéssel kezdődött az imádság, amit a szentmise bemutatása követett.

Fatimai estAz est vendége Magyaros László a Győri Székesegyházi Plébánia káplánja volt, akit két éve szenteltek pappá. László atya szentbeszédében elsősorban egy zarándokútra, az úton megtapasztalt élményekre hívta fel figyelmünket, amikor is Olaszországban a Szervita rend megalapításának nyomában járt. És, hogy miért pont ez került a szentbeszédbe ez kiderült az alábbi rövid történetből, amely a rend létrehozásáról szól.

„Hét előkelő firenzei kereskedő a Monte Senario magányában, szegénységben és bűnbánatban, testvéri közösséget alapított 1233-ban. Mária Szolgái néven terjedt el a rend, közismertebben: ők a szerviták. Megalapításukat a középkori legenda színesen rajzolja elénk. Amikor együtt imádkoztak, Szűz Mária megjelent, és így szólt hozzájuk:

 

Fatimai estÍme, én szolgáimul választottalak benneteket, hogy segítsetek megmunkálni Szent Fiam áldott szőlőjét. A sötét színű ruha, amelyet rátok adok, emlékeztessen benneteket mindig az én fájdalmaimra, melyeket Szent Fiam kínszenvedésekor álltam ki. Szent Ágoston Szabályai, melyeket ezennel a kezetekbe adok, megmutatják nektek az utat, amelyen haladva elnyerhetitek az örök élet pálmáját.

Feladatuk még a Fájdalmas Szűz tiszteletének terjesztése. "Servi Mariae", azt jelenti, hogy Szűz Mária szolgái. Templomaikban mindenütt megtalálható a Piéta, a Fájdalmas Anya ábrázolása, aki ölében tartja halott Fiát. Krisztus testét, tehát az egész egyházat az ölében tartja, és viseli annak fájdalmát, sebeit, gondját. Ahogyan Szűz Mária ölébe veszi Krisztus fájdalmát, a szervita atyák is úgy veszik ölükbe minden ember fájdalmát. Rendkívül megértők, emberszeretők. Náluk a Fájdalmas Anya tisztelete ilyen csodálatos lelkiséget sugárzott ki. Mindemellett állandóan hangsúlyozzák, hogy Jézus Krisztus mindig és mindenben az igaz hit központja”

Fatimai estLászló atya a szerviták példáját hozta elénk tárva reánk is azt a küldetést bízta, hogy olyan lelkiség járja át szívünket, amellyel mindig példaképei lehessünk embertársainknak, bárhová is rendelt az Isten bennünket.

A szentbeszéd szintén egy tanúságtétellel fejeződött be, amelyből kiderült, hogy a Szűzanya hogyan segítette meg László atyát egy baleset során.

A szentmise után a szokásos módon a templom körül körmenetben, énekelve tettük tanúbizonyságot hitünkről, majd az engesztelés végén imádkozva kértünk Szűzanyánk segítségét azoknak, akik rászorulnak testi és lelki gyógyulásra.

Szöveg és fotó: Geosits Péter