Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Veni Sancte a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában

Veni Sancte Sárváron2018. szeptember 2-án, a délelőtt 9 órakor kezdődő szentmisén tartotta Veni Sancte évnyitóját a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola közössége. Ezen a napon a diákok, a nevelők, a szülők, a nagyszülők és a hívek püspöki tanítást hallhattak a szentbeszédben, hiszen Székely János megyéspüspök volt a szentmise főcelebránsa.  Wimmer Roland, a Szent László templom nemrég kinevezett plébánosának meghívására érkezett a városba Püspök atya.

Veni Sancte SárváronA szentmisére történő bevonulás ünnepélyességét az is fokozta, hogy az asszisztenciát a leendő kis elsősök serege vezette. Ők először vehettek részt az iskola közösségével szentmisén.

Az iskola képviseletében a Szülői Munkaközösség vezetője, Németh László a hagyományok szerint kenyérrel és sóval fogadta a megyéspüspököt.

Megható pillanata volt az évnyitónak, amikor Ördög Tibor, az iskola igazgatója búcsúzott Orbán István esperes-kanonok úrtól, aki annak idején, 1996-ban elindította a katolikus iskolát, és ebben az évben nyugdíjazását kérte. A hála és a szeretet szavai szóltak, és jókívánságok hangzottak el, további támogatást kérve. Az iskola lelki vezetőjétől a tantestület a Tanévnyitó értekezleten köszönt el. Ekkor üdvözölhették a városba érkező új káplánt, Bokor Zoltán atyát is.

Veni Sancte SárváronA Veni Sancten Dr. Székely János szentbeszédében három dologról elmélkedett. Beszédét rövid tanító jellegű történetekkel támasztotta alá.

Az első a lélek feltöltődésének fontossága. Egy indián lányról szólt a történet, aki nyughatatlan volt, nem tudott örülni semminek, édesapjának sem. Egyszer egy nap kifeküdt a rétre, és egész nap a felhőket nézte. Így ment ez egészen addig, amíg a leány rá nem döbbent arra, hogy mennyi értékes dolog van a világban, a természetben, amely segít a lelki nyugalmat megtalálni. Ezáltal az emberekhez való viszonyunk is jobbá lesz. Ha rá tudunk csodálkoznia világ szépségeire, szívünk is megtelik szépséggel.

A második tanító beszéd egy kőművesről szólt, aki egy házat épített, melyből minden alapanyagot kispórolt, viszont drága pénzért adta el. A vállalat vezetője, jutalomként a hosszú ideje végzett munkájáért nekiajándékozta a házat, melyet felépített. Ekkor döbbent rá, hogy saját maga ellen vétett, hiszen a roskatag házzal önmagának ártott. A diákság figyelmét arra akarta felhívni ezzel a tanmesével Püspök atya, hogy a megszerezhető tudás mindenki számára adott, és mindenkitől magától függ, mennyit használ fel, mennyit épít bele a személyiségébe.

A harmadik gondolat a szülőkhöz szólt. A család, az édesanya, édesapa nevelő, szerető fontosságát hangsúlyozta ki. Az édesanya akkor szereti a gyermekét igazán, ha a gyermeke apját szereti, és az édesapa akkor szereti igazán a gyermekét, ha gyermeke anyját szereti.

„Van-e időd a gyermekedre?”- tette fel a költői kérdést. Kérte a jó szülőket, jusson mindennap idő egymásra.

A szentmise záró könyörgése után a leendő elsősök kis csapata versekkel köszöntötte az új tanévet, és kérte a Jóisten áldását a diákságra, a nevelőkre, szülőkre.

Szöveg: Márkus Sándorné