Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Tanévnyitó szentmise a szombathelyi Batthyány templomban

Veni Sancte ünnepség oladon„Jöjj, Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen, mennyből fényességedet, jöjj Szentlélek, Úristen!” - e szavakkal csendült fel a kezdőének 2018. szeptember 16-án az oladi templomban, ahol számtalan hittanos gyermek gyűlt össze szüleikkel együtt, hogy a Szentlélek segítségét kérjék a 2018/2019-es tanév kezdetén.


Veni Sancte ünnepség oladonDr. Székely János püspök atya nagy szeretettel köszöntötte a híveket, a diákokat, különösen is a szentmise keretén belül megkeresztelt gyerekeket és családjukat. A prédikációban tanulságos történetekkel, személyes példákkal világított rá, hogy szüleink felé – akik megannyi áldozatot hoznak értünk – mindig hálásan forduljunk. A tanév elején felhívta a diákok figyelmét, hogy a tanárban is meg kell látni az embert, akik lehetnek betegek, lehet rossz napjuk, akik szintén Veni Sancte ünnepség oladonküzdhetnek számtalan problémával a magánéletükben.

A szentbeszéd után került sor a keresztelésre: két testvért, Ádámot és Fannit az egyház tagjai közé fogadott püspök atya, és a hívek együtt kérték Szent Gábriel arkangyal és Római Szent Franciska közbenjárását, akiket a keresztségben védőszentül választottak a gyermekek.

A szentmise végén püspök atya megáldotta a diákok iskolatáskáját, tanszereit, amit magukkal hoztak, hogy a tanév során nap mint nap Isten áldása kísérje őket, és a Szentlélek adjon nekik szorgalmat, kitartást és jó kedvet a tanuláshoz.

Szöveg: Kósa Eszter-Fotó: Hegyi Sándor