Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

"Felajánljuk a föld termését és az emberi munka gyümölcsét" - terménymegáldás Zalaegerszegen

Terménymegáldás Zalaegerszegen2018. október 7-én adtak hálát a zalaegerszegi hívek az idei évi jó termésért. 

Terménymegáldás ZalaegerszegenSokat imádkoztunk érte, dolgoztunk vele. Munkánk és a föld gyümölcse beérett, és most illő volt hálát adni mindazért, amit kaptunk Istentől az idei évben.

Gyönyörű, kreatív és csodálatos ügyességgel összeállított terményes asztalok díszítették mind a bazitai, mind a kertvárosi templomot október első vasárnapján.

 A hívek egy-egy csoportja nagy lelkesedéssel és kreativitással állította össze a föld terméséből azt a kis jelképes adagokból álló felajánlási asztalt, amelyet helybéli kiskertekből, földekről szüreteltek le a termelők.

Sok munka és veríték van benne minden egyes termésben. Kezdve a föld elkészítésétől, a magvetésen, ültetésen át a kapálásig, gyom mentesítésig, na és persze a termény összegyűjtéséig, betakarításáig.