Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A mennyországba jutás feltétele az ellenség szeretete – Fatimai est Bucsuban

Fatimai est2018. október 13-án Bucsuban gyűltek össze a toronyi plébánia hívei, hogy szentmise és körmenet keretében emlékezzenek meg a fatimai jelenésekről, és együtt imádkozzanak a Fatimai Szűz Máriához.   

Fatimai estAz est a rózsafüzér elimádkozásával kezdődött, melyet Dr. Perger Gyula plébános atya vezetett. A szentmise elején Gyula atya köszöntötte az est vendégét, Páter Keresztfalvi Pétert OSB, a korábbi felsőőri (oberwarti) plébános urat, majd máriacelli magyar gyóntató atyát, aki jelenleg Győrben, a bencés rendházban él és teljesít szolgálatot.

Péter atya szentbeszédében a tizenhárom év ausztriai szolgálatának tanúságait összegezte. Elsősorban a gyóntatói munkája erősítette meg abban, hogy a szentségek mennyire fontos ajándékai Istennek. Elsősorban azért, mert a lehetőségét adja ezáltal a Mindenható, hogy változtatni lehet az életünkön. A máriacelli szolgálat másik nagy tapasztalata az volt, hogy alkalma adódott tudatosan odafigyelni a szentmise, a „Miatyánk...” és az „Üdvözlégy Mária...” imádságaink szövegére. Ennek segítségével nemcsak újabb lelki élményben részesülhetünk, hanem egészen új emberekké válhatunk. A harmadik nagy ajándéka a gyóntatói tevékenységének az volt, hogy megtanult csendben imádkozni. Hiszen a ma embere állandó zajban él. Az imádság közben arra figyelt: „Ki vagyok én?”, „Miért vagyok itt?”, „Milyen ügyeim vannak?”, és: „Uram, ehhez mit szólsz?” – vagyis meghallgatta az Istent. Azóta minőségi napjai vannak, nagyobb örömben él, a lelki kondíciója is nagyobb.

Fatimai estA páter úr homíliájában kitért arra is, hogy meg kell szabadulni a látszatkereszténységtől, például azzal, hogy imádkozunk ellenségeinkért. Tehát a változást elsősorban bennünk kell kezdeni, akkor jó példával járhatunk elől, a hozzátartozóink is megváltoznak, és mások is eljönnek a templomba. Így lehet megtisztult, igazi a mai kor kereszténysége. Valamint el kell fogadni mindenkit olyannak, amilyen. Ez a boldogsághoz vezető út egyik fontos feltétele. Mivel Isten mindenkit szeret, még azt is, akit gyűlölni kellene. Az ellenfeleink szeretete szükséges a mennyországba jutáshoz. Többet ér minden becsületességnél és mártíromságnál. Ezen az úton járva kell elmenni a falig, végül ott kell elmondani: „Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűz Anya,... hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg,...” – zárta szavait Péter atya.  

A szentmise végén a hívek a Szűz Anya-szoborral, körmenetben vonultak a falu főutcáján, majd a templomba visszatérve, imádkoztak Gyula atyával Szűz Máriához. Majd a plébános úr köszönetet mondott Péter atyának az estért: „a lelkigyakorlatért, amelyhez hozzátenni, elvenni semmit sem lehet.”

Fotó és szöveg: Magyar Ákos