Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

150 éves a Domonkos Rendi nővérek Kongregációja

Tomasso Anselmi domonkos atya, és segítségével tíz magyar, olasz és osztrák származású fiatal nő alapította 1868-ban Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett domonkos rendi nővérek kongregációját, melynek első konventje Kőszegen volt. (www.vaol.hu)

50 évvel ezelőtt, 1868. október 15-én érkeztek meg Magyarországra az első domonkos nővérek, akik első rendházukat és leánynevelő iskolájukat Kőszegen alapították meg. A jubileum nemcsak a letelepedés és az iskolaalapítás évfordulója, hanem a rendszerváltás utáni újraindulás negyedszázados emlékünnepe is: 1994 óta az idén a 25. tanévet kezdték el az Árpád-házi iskolában. A díszteremben pénteken kezdődött háromnapos ünnepségsorozaton elhangzott: nagy utat jártak be az eltelt két és fél évtized alatt. Az általános iskola többcélú intézménnyé fejlődött, ma az óvodától az érettségiig kísérhetik a rájuk bízott gyerekeket. Évkönyv is született az alkalomból Időjelek címmel, amit dr. Bokányi Péter szerkesztő, a gimnázium magyartanára mutatott be – a kiadvány pillanatokat villant fel abból, milyenek az intézményben a hétköznapok. – Ha meg szeretnénk tudni, hogy kik voltak ők tízen az alapító nővérek, akik 150 éve elkezdték a Gyöngyös utca 2. szám alatti házban szerzetesi életüket, a történelmi dokumentumokból sok minden kiderül róluk. Tudjuk, hogy egyikük sem volt magyar anyanyelvű, mind fiatalok voltak, közülük négyen, az Azula nővérek testvérek voltak. A renddel Grazban kerültek kapcsolatba domonkos atyákon keresztül. Küldetésük annyira lelkesítette őket, hogy az alapítás és az első beöltözés után röviddel megnyitották az iskolát – mondta történeti visszatekintőjében dr. Deák Hedvig nővér, a rend általános elöljárója, majd arról beszélt: ha a nővérek nem hallották volna annak idején Isten hívó szavát, ha nem hagytak volna mindent maguk mögött bátran, akkor az iskola sem létezne. Példájuk máig meghatároz, inspirál, bátorságot ad. Az elöljáró Kakucs Adél Petra nővér, intézményvezetővel együtt leplezte le a Tomasso Anselmiről és az alapító nővérekről készült festményeket – Heitler András és Mészáros Szabolcs festőművészek alkotásai a díszteremben kaptak helyet. A rend történetéről, a nővérek kitartásáról dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész, a domonkos rendtörténeti gyűjtemény vezetője szólt. Anzelmi Tamást a rend reformátoraként mutatta be, aki a rend megújításán dolgozott – eredményesen – a 19. század közepétől. Következő lépésként újra életre keltette a magyar domonkosok legszebb hagyományát, Szent Margit tiszteletét, és vele együtt a domonkos női rend életét, amely magára vállalta a nőnevelést. A mai diákok is részesei a 150 éves történelemnek, emlékeztetett.

A Gyöngyös u. 2. szám alatti márványtábla az első nővérek 150 évvel ezelőtti beköltözésének állít emléket. Leleplezése előtt Huber László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. – Az elmúlt másfél évszázad rengeteg kihívást, örömöt és bánatot is adott a nővéreknek, akiknek alázatos, lelkiismeretes és odaadó munkája nélkül nem ünnepelnénk ma együtt. Élni tanítanak, összefogva a családokkal – köszönte meg erőfeszítéseiket. Ünnepi szentmise, színdarab, a kongregáció történetéhez kapcsolódó konferencia; vasárnap a domonkos nővérek, a Kőszegi Vonósok és az Árpád-házi iskola diákjainak koncertje színesítette a programot.