Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Mindszenty József "Az Édesanya" című könyvének adaptációját mutatták be a Premontrei Gimnáziumban

Színdarab a PremontreibenKülönleges ünnepi megemlékezést tartottak október 24-én, szerdán a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. Az iskola dísztermében összegyűlt diákközönség előtt bemutatták Mindszenty József „Az édesanya” című könyvének színpadi adaptációját, melyet Merkli Ferenc vasszécsenyi plébános, teológiai tanár álmodott meg és vitt színre barátaival, munkatársaival, főiskolai hallgatóival és premontrei diákokkal közösen.

Színdarab a PremontreibenMindszenty bíboros alakjának felelevenítése különösen is aktuális a premontrei közösség számára, hiszen 1903–1911 között nálunk végezte középiskolai tanulmányait, továbbá boldoggá avatásának bejelentése is küszöbön áll a hírek szerint, így már előre is készülhetünk lélekben a közelgő ünnepre.

A színdarab Mindszenty József bíboros életéről szólt, de nem követte teljességében a főhős sorsát, sokkal inkább az édesanyjával való kapcsolatát állította középpontba. Ennek a kapcsolatnak voltak örvendetes, de fájdalmakkal, szenvedésekkel teli időszakai is. Az előadásban megelevenedett a boldog, idilli gyermekkor, a középiskolás tanulmányok időszaka, a papi pályán való felemelkedés, és természetesen megjelentek benne a börtönévek, az 1956-os forradalom és a kiszabadulás eseményei is. A dráma a nézők elé varázsolta egy asszony életét, aki sokat örvendett, de sokat szenvedett is fiának sorsa miatt. A darab egyik különlegessége, hogy az idős bíboros szerepében a 78 éves Őri Mátét láthatta a közönség, aki valóban megdöbbentően hasonlított Mindszentyre, a színpadon pedig szemmel láthatóan átélte az általa alakított bíboros sorsát.

Színdarab a PremontreibenHálás köszönet Merkli atyának és minden szereplőnek, hogy elérhető közelségbe hozták, mindannyiunk számára átélhetővé tették Mindszenty József és édesanyja alakját, élettörténetét! Köszönjük az élményt!

Szöveg: Hancz Gábor Tamás O.Praem.