Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A teológia élni tanít - 25 éves a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja

25 éves a GYHF Szombathelyi Képzési Központja2018. november 8-án ünnepelte alapításának 25 éves évfordulóját a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja, vagy ahogy mindenki nevezi, a Hittudományi Főiskola. Az iskola egykori tanárai, diákjai is részt vettek az ünnepségen, amit egybekötöttek az intézménynek helyet adó épület belső felújítás utáni megáldásával.

25 éves a GYHF Szombathelyi Képzési KözpontjaNehéz néhány szóval összefoglalni egy 25 éves intézmény történet. A kezdetek ráadásul még korábbra nyúlnak vissza, a rendszerváltás idejére. A Szombathelyi Egyházmegye akkori megyéspüspöke, dr. Konkoly István teológiai tanfolyamot hirdetett meg, civil emberek számára. Óriási érdeklődéssel fogadták az emberek a kezdeményezést. A sikert jelezte, hogy Szombathely mellett Zalaegerszegen is megszervezték a képzést, mondta a martinus.hu-nak adott interjújában Németh Norbert, a Képzési Központ igazgatója. Később igény mutatkozott arra, hogy diplomát is kapjanak az elvégzett tanulmányaikról a résztvevők, így indult el az intézményi képzés 25 évvel ezelőtt. Nagy mérföldkő volt a főiskola életében, hogy amikor együttműködési megállapodást kötött az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolával. Így a hittanárképzős diákok számára megnyílt a lehetőség, hogy felvehettek közismereti szakokat is a BDTF-en. Ezzel ugrásszerűen megnőtt a hallgatói létszáma a hittanárképzőnek, mondta Németh Norbert hozzátéve, hogy később a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, most pedig az ELTE-vel van hasonló megállapodása az intézménynek.

25 éves a GYHF Szombathelyi Képzési KözpontjaA jubileumot tanulmányi nappal ünnepelte az intézmény. Előadásában Székely János megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a teológia látszólag egy teljesen haszontalan tevékenység, mégis a legfontosabb tudomány. Megtanítja az embernek, hogy Isten az egyetlen szikla amire építeni lehet. Ő az emberi lét forrása. Azt kívánom az intézmény oktatóinak és diákjainak, hogy vigyék tovább azt a tüzet amit Isten gyújt bennük. Vezessék el a gyerekeket Istenhez, aki  egyedül képes egy emberi szívet teljesen betölteni, mondta Székely János.

25 éves a GYHF Szombathelyi Képzési KözpontjaA további előadásokban Kürnyek Róbert atya arról beszélt, hogyan lehetne a gyerekeket bevonni az evangelizációba, hogyan lehetnek ők a felnőttek segítői e küldetésben; Martos Levente Balázs atya bibliai példákat mutatott az építkezésre; Bakó Balázs és Németh Norbert pedig az intézmény múltjáról és jövőképéről beszéltek.

Ezt követte a Képzési Központ épületének megáldása. Az elmúlt 1.5 évben a Magyar Kormány és a Szombathelyi Egyházmegye támogatásával belsőleg felújították a Szily János utcai épületet. A összköltség kb. 160 millió ft. Nyílázáró cserére került sor, korszerűsítették a gépészetet, okos eszközöket helyeztek el, szemléltető eszközöket vásároltak, megújultak az irodák, nagyobb könyvtárat és aulát alakítottak ki, számítógép állomást helyeztek el, emellett társalgó is rendelkezésére áll ezentúl a diákoknak és oktatóknak, mondta a martinus.hu-nak Németh Norbert.

25 éves a GYHF Szombathelyi Képzési KözpontjaAz épületet Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke áldotta meg. A nap a Székesegyház Madonna-kápolnájában szentmisével zárult.