Szűz Mária legvégsőbb célunk, boldogságunk forrása is – Fatimai engesztelő est Dozmaton

2018. november 13-án, Dozmaton tartotta a toronyi plébánia a fatimai imaestjét. A bucsui, a dozmati, a séi és a toronyi hívek ismét egybegyűltek, hogy szentségimádás, szentmise és körmenet keretében emlékezzenek meg a jelenésekről és imádságos kéréseiket a Fatimai Szűz Mária elé terjesszék.

Az est első részében Dr. Perger Gyula plébános atya szentségimádást vezetett. A szentmise elején a plébános úr köszöntötte az est vendégét Dr. Janes Zoltánt, zákányszéki plébános atyát, aki – nagy utat megtéve – a Szeged–Csanádi Egyházmegyéből érkezett az ország nyugati határszélére.

Zoltán atya szentbeszédében a Szűzanyához való kapcsolódás fontosságáról beszélt. Egyházmegyéjében minden eddigi kinevezését olyan plébániákra kapta, ahol a Szűz Mária-tiszteletnek nagy hangsúlya volt. Kifejezte örömét, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében is jelentős dicséretben van része. A plébános úr felhívta a figyelmet arra, hogy ez azért van így, mert a Szűzanya rendelkezik azzal a lelkülettel, amivel Ő ráhagyatkozott az Istenre. Mi hívek pedig követni szeretnénk a példáját. Amikor pedig tiszteletére összegyűlnek a hívek, nemcsak azért teszik ezt, hogy neki hódoljanak és közbenjárását kérjék, hanem azért is hogy tőle tanuljanak. A plébános atya megemlítette azt is, hogy habár a szentírás kevés helyen említi Máriát, de Jézus életének legfontosabb pillanataiban mindig ott van. Hasonlóan tesznek a mai kor édesanyái, nagymamái is. Azokkal a hibákkal, elesésekkel, amelyet mindannyian elkövetünk. Mi is a Szűzanyával együtt, az angyali üdvözlet szavai tudatosításával lehetünk boldogok: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál az Istennél.” Ez gondolat bármilyen kilátástalan, reménytelen helyzetünkben is megvigasztal. Ugyanakkor felhívja a figyelmünket arra is, hogy Isten ott következik, ahol emberi erőnk, a kiszámítható életünk véget ér. Vagyis merjünk ráhagyatkozni az isteni gondviselésre. Mária is tele volt félelmekkel, nem tudta, hogy mit hoz a jövő, de tudta, hogy az kitől jön: az Istentől, így nem érheti baj.

Zoltán atya kitért arra is, hogy életünk során nemcsak magunkra kell gondolnunk, hanem vannak olyanok is, akiket ránk bízott a Jóisten, akikről gondoskodnunk kell, hogy az Ő szeretetének a tanúi legyünk. Ehhez kellenek az erőforrások, amikor eljövünk a templomba, és így imádkozunk: „Add, hogy jól csináljam, azt, amit rám bíztál!” Fontos ez azért is, mert így testvéri közösséget alkothatunk hívő társainkkal, és azért is, mert így példát mutathatunk embertársainknak. Úgy juthatunk el a megelégedettséghez, ha megtaláljuk azokat, akik szeretnek bennünket, ha mi is viszontszerethetünk. Fontos az is, hogy a helyünkön érezzük magunkat, ha érezzük azt, hogy valakinek szüksége van ránk. Ezzel a legemberibb szükségleteinken keresztül érhetjük el azt, amit a Szűzanya is magáénak tudhatott: a boldogságot. „Ha imádkozunk a Szűzanyához, tudnunk kell azt, hogy Ő nem csak közbenjárónk, hanem legvégsőbb célunk, boldogságunk forrása is.” – zárta szavait a plébános atya.

A szentmise végén a plébános atyák és a hívek körmenetben vonultak a falu főutcáján álló Szűz Mária-szoborig. A templomba visszatérve, Gyula atya vezetésével imádkoztak a Fatimai Szűzanyához hazánk lelki megújulásáért, az ifjúságért, betegekért.