Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megújult a vasvári temetői kápolna

Kápolna megáldás2018. december 2-án Székely János megyéspüspök megáldotta a felújított vasvári temetői kápolnát. (www.vaol.hu)

Tengan Sebastian atya tartott szentmisét hálából a temetői Nagyboldogasszony-templom elkészült külső felújításáért vasárnap.

Kápolna megáldásA felújítás terve a plébániáról eredt, az önkormányzat, a püspökség támogatásával, és V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő közbenjárásával valósították meg. Tóth Balázs polgármester elmondta: valaha öt templom volt a településen, ma már csak kettő áll: a domonkos templom és ez. Képviselői segítséggel 210 millió forintot kapott Vasvár, amiből 45 millió forintot tudtak erre fordítani, és 10-12 millió forintot még hozzátett a város.

A helyiek úgy tartják, ez a megye legszebb temetője. V. Németh Zsolt kiemelte: a temetői kápolna különleges hely, nem csak azért, mert az örök nyugalomra térő vasváriakat itt búcsúztatják, hanem mert a dombtetőnek jelentős szerepe van: összeköti az eget és a földet, iránytű a hazatérőknek. Dr. Székely János megyés püspök arról emlékezett meg, hogy már Szent István óta laktak itt az eleink, a vármegye egyik legősibb városa. Arra kérte a vasváriakat, éljenek e múlthoz méltón.

--------

Befejeződött a város ősi plébániatemplomának, a mai temetői templomnak a külső felújítása. Központi forrásból és önerőből mintegy 60 millió forintot költött rá a város.

– A kormánytól kapott jelentős összegből az utak felújítása mellett a templom külsejét is megszépítettük. Ez régi adósságunk volt – mondta Tóth Balázs polgármester. Sorolta: teljes egészében kicserélték a tetőzetet, szigetelték a templomot úgynevezett átvágásos módszerrel. Kicserélték a nyílászárókat, a templom külső falait bepucolták, a vízelvezetést szikkasztókkal oldották meg. – A munkálatokat a műemlékvédelmi szabályoknak megfelelően kellett elvégezni. Az előírások miatt nem sima a fal a bepucolás után, mert a templom egykori építési korának megfelelő homlokhátas megoldást írt elő a műemlékvédelem. Az épület díszkivilágítást kapott, így este is lehet gyönyörködni a látványában – jegyezte meg a polgármester. A jövő feladata lesz a templombelső megújítása.

– Megnyugtató, hogy a templomépület belső, régészeti kutatásait, ásatását elvégeztettük, erre már nem kell várni és forrást keresni. De támogatásból készülhet csak el a templombelső felújítása. Az egyházzal is keressük ez ügyben az együttműködést – tette hozzá Tóth Balázs. A temetőben is hosszú távú tervei vannak az önkormányzatnak: egy támfalat kell kialakítani a domb oldalánál, így bővülhet a jövőben a sírhelyek száma. A támfal tervezési fázisban van, a kiviteli tervek készülnek, aztán kiírják a közbeszerzést. Nem kevés pénzbe kerül a megvalósítás, de a temető bővítésének elengedhetetlen feltétele mindez. Ugyanígy a ravatalozó előtti rész befedése is napirenden szerepel. A temetőt egy vállalkozóval közösen működteti az önkormányzat, a cég a ravatalozóért felel, az önkormányzat a közmunka­program segítségével a zöldterületek, utak karbantartását végzi.