Szombathelyi Egyházmegye

Előadás az internet veszélyeiről a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában

Előadás2018. október 18-án Tóth Andrea rendőrszázados, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa tartott előadást szülőknek és pedagógusoknak a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában.

ElőadásMegtudhattuk, hogy az internet nagyszerű eszköz, de veszélyeket is rejt. A gyermekek és a fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb kérdés napjainkban. A tisztességes weboldalak mellett találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek megtévesztő, hamis információkat vagy az egészséges erkölcsi- és szellemi fejlődésre káros tartalmakat, így pornográf és erőszakos tartalmú információkat közölhetnek.

Százados asszony tisztázta a témával kapcsolatos alapfogalmakat, felhívta a figyelmet a személyes adatok körültekintő védelmére, a biztonsági beállítások és szűrőprogramok fontosságára. Hasznos jó tanácsokat fogalmazott meg, hangsúlyozta, hogy a leghatásosabb „védelem” a tartalmas, értelmes, közös családi időtöltés. Ebbe beletartozhat az is, hogy közösen „szörfölünk”, a honlapokat együtt fedezzük fel. A módszer soha nem a tiltás, hanem az érvekkel alátámasztott magyarázat. Irányítsuk a gyermek érdeklődését, s legyünk nyitottak, ha netes újdonságról számol be. Figyeljünk fel megváltozott viselkedésére (pl. visszahúzódó, ideges lesz, feszültnek tűnik, romlik tanulmányi eredménye), nézzünk alaposan utána, milyen tartalmakkal találkozik. Alkalmazzuk az időkorlátot, segítsük szabadideje hasznos eltöltésében.

Köszönet a kiváló előadásért, a pontos információkért, a gyakorlatban jól hasznosítható ajánlásokért.

Szöveg: Horváthné Kulcsár Gyöngyi – Fotók: Bödör Zsolt