Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megáldották az új közösségi házat Szombathely Kámon városrészén

Közösségi ház megáldása2018. december 9-én Székely János megyéspüspök megáldotta Szombathely Kámon városrészén a Krisztus király-templom felújított orgonáját és a templom mellett felépült közösségi házat.

MegáldásA szentmise kezdetén Székely János megyéspüspök megáldotta a templom felújított orgonáját. Az ausztriai Doborjánból, Liszt Ferenc szülőfalujából kapta ajándéka a hangszert a hívő közösség. Ennek felújítását végezték el az elmúlt hónapokban: pl. új sípokat helyeztek el, két manuálissá alakították át a játszóasztalt, mondta a martinus.hu-nak adott interjújában Molnár Szabolcs atya. A közösségi házzal kapcsolatban kiemelte: közel 170 m2-es az épület, amelyhez még egy kb. 50 m2-es terasz is tartozik. 3 termet alakítottak ki, amelyek nemcsak közösségi programok megtartását, hanem kis létszámú zarándokcsoport fogadását, elszállásolását is lehetővé teszik. A plébániának sokszínű a közösségi élete. A hitoktatás mellett gitáros énekkar, templomi kórus is működik, rendszeresen tart összejövetelt a Mária Légió és a templomi imacsoport is, a jövőben pedig szeretnének filmklubot és család-házas csoportot indítani. Számukra nyújt majd jó lehetőséget programjaik, találkozóik megtartására  a közösségi ház, mondat Molnár Szabolcs. 

MegáldásAz ünnepi szentmise homíliájában Székely János kiemelte: a templomok mellett helye van a közösségi házaknak is. Jelzi, hogy a kereszténység meggyőződése szerint a Teremtőhöz való kapocs, és az egymás iránti szeretet elválaszthatatlan. A kereszténység mindig is ezt a kettőt akarta építeni, hiszen Jézus azért jött, hogy az Istennel és az egymással való kapcsolatunkat gyógyítsa. Az Ószövetség idején iskolákat, zarándokoknak szállást építettek a zsinagógák mellé. Az imaház mellett ott volt a közösség háza. Az őskereszténység idején a híveknek nem volt templomuk, mert üldözték őket. Házaknál jöttek össze. És ezek a házak kinyíltak sok ember felé: megszálltak a vándor apostolok, szegény hívek. Később a katedrálisok mellett felépültek  iskolák, árvaházak, kórházak.

Isten és emberszeretet, a kapcsolatunk felfelé és egymás felé, egymástól elválaszthatatlanok, mondta Székely János.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt.

A szentmise után került sor az új közösségi ház megáldására, amelyet verses-zenés műsor illetve beszédek egészítettek ki.