Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Adventi hangverseny Jánosházán

Adventi hangversenyAdventi és karácsonyi dallamok csendültek fel a jánosházi Szent Imre Általános Iskola tornatermében 2018. december 16-án. 

Adventi hangversenyBodorkós Imre esperesplébános ünnepi köszöntőjében utalt arra, hogy a zene, az énekek befogadóbbá tesznek bennünket, elmélyítik hitünket, tartalmassá teszik azt az utat, mely elvezet bennünket Betlehembe.

A hangversenyre szóló meghívást elfogadta a sümegi Szegedy Róza Női Kar (karvezetője: Paukovics László), a vasvári Városi Kórus (karnagya: Farkas Anikó), a jánosházi Animato Énekegyüttes, az Egyházi Kórus és a Szent Imre Általános Iskola Gyermekkara Nagy Béláné karnagy vezetésével, aki a találkozót megszervezte.

Az elhangzott kórusművek és énekek a hit ihletéséből születtek, imádságra indítottak, Isten kegyelméről szóltak, hogy szívünk ajtaja kinyíljon az érkező Krisztus előtt. Hozzájárultak ahhoz, hogy az idei advent is megújítson bennünket, s majd karácsonykor mindannyian otthon lehessünk: testben és lélekben egyaránt.

Adventi hangversenyA hangversenyt követően az énekkarok közreműködtek a városi ünnepségen, majd agapén vettek részt, ahol lehetőség nyílt az ismerkedésre és a baráti kapcsolatok építésére. Köszönet a rendezvényt támogató Jánosházi Önkormányzatnak és sok jószándékú, önkéntes felajánlásának.

Örömmel éltük meg Szentatyánk, Ferenc pápa gondolatát: „Az adventi időszak visszaadja nekünk a remény távlatát, annak a reménynek a távlatát, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten Szaván alapszik.”

Szöveg: Molnár Terézia-Fotók: Banyó Gergely