Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Felszentelték a jánosházi templomot

Felszentelték a jánosházi templomot2018. december 22-én Székely János megyéspüspök felszentelte a belső felújítási munkák eredményeként megszépült jánosházi templomot. Az elmúlt években széles körű összefogásnak köszönthetően kívül és belül megújult a templom.

Felszentelték a jánosházi templomot229 évvel ezelőtt, 1789. december 22-én áldották meg a jánosházi templomot. Erre a napra, Keresztelő Szent János ünnepére időzítette a mostani ünnepét a jánosházi közösség. Néhány évvel ezelőtt kívülről újult meg a templom. Húsvét óta pedig a belső restaurálási munkák zajlottak. A teljes belső felújítás magában foglalta a freskók, a Szent Ferenc oltár, a keresztelőkút, a bejárati ajtók és a padozat cseréjét illetve felújítását, restaurálták az orgonát, új villamos hálózat, hangosítás és kivetítő rendszer készült. Bodorkós Imre plébánossal még az ünnepi nap előtt beszélgettünk. Összeállításunkat megtekinthetik itt.

Felszentelték a jánosházi templomotSzékely János megyéspüspök szentelte fel a külső és belső munkák eredményeként régi szépségében pompázó templomot. Az ünnepi szentmise kezdetén a Szent Imre Általános Iskola növendékei versekkel köszöntötték a megújult templomot, kezükben a hűséget, a tisztaságot és más erényeket jelképező virágokat tartva.

Ezt követően Székely János megyéspüspök átvette a templom kulcsait, majd megszentelte a templomot, megáldotta a felújított liturgikus berendezéseket. A felújított orgonát Pápai Lajos, nyugalmazott győri megyéspüspök áldotta meg. A szentmise első részét élőben közvetítettük Facebook oldalunkon, amit ide kattintva megtekinthetnek.

Felszentelték a jánosházi templomotSzentbeszédében Székely János megyéspüspök a templom védőszentjére, Keresztelő Szent Jánosra utalva kiemelte: a templom az a hely, ahol felismerhetjük hibáinkat, megbánhatjuk bűneinket és részesülhetünk az újjászületés kegyelmében. A megyéspüspök hangsúlyozta: fontos, hogy a templom kapui mindig és mindenki előtt nyitva álljanak, legyen az egy szegény ember vagy egy hittől eltávolodott ember.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.

Felszentelték a jánosházi templomotA szentmise végén V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő olvasta fel Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő üzenetét, majd Bodorkós Imre plébános mondott köszönetet. Kiemelte: összefogással valósulhatott csak meg a templom külső és belső felújítása és erre az összefogásra a továbbiakban is szükség lesz, hiszen meg kell tölteni a templomot élettel.