Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Keltsd életre a templomodat! – Kovács Fanni Rozina, Sitke: A sitkei varázslat

sitkei-templomA Magyar Kurír meseíró-pályázatot hirdetett általános iskolások számára, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban szereplő ábrázolásokat. A Szombathelyi Egyházmegyéből is számos pályamű érkezett.

 

Egy mesét, titkosat, bizalmasat szeretnék nektek elmesélni a sitkei templom szentjeiről.

A karácsonyi éjféli misén történt: annyira elragadott a kíváncsiság templomunk szentjeivel kapcsolatban és az áhítat a szentbeszéd üzenete iránt, hogy nem vettem észre, hogy az emberek már régen kiballagtak, és hazafelé tartottak.

Egyszer csak egy óriási mennydörgést lehetett hallani, és a képek, szobrok elkezdtek mozogni. Majd egy kis idő múlva már járkáltak is a szentélyben. Máté, az egyik evangélista megszólalt:

-Ki az az otromba, aki engem zavarni merészel szoborálmomban?

Szent László is ijedve kérdezte:

-Ki hívott? Miért? Talán újra vizet kellene fakasztanom?

-Természetesen nem-válaszoltam neki.

-Akkor mégis mi az oka ennek a hirtelen „ébresztésnek”?

- Hát fogalmam sincs!-válaszoltam neki gyorsan.- De megnézem kint, a templomkertben!

Kifutottam, és látom ám, hogy hiányzik a templomunk tornyának a fele. Elmondtam nekik, hogy mi a helyzet, és kérdeztem, hogy tudnának-e segíteni.

- Persze, Fanni, te olyan hűséges vagy, ezért segítünk neked megkeresni a torony felét!- kiáltották egyszerre a megelevenedett kőszobrok.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a távolból csendes, de kitartó harangzúgás hallatszik. Elindultunk együtt a hang irányába, és egy kis idő múlva egy erdőbe értünk. Ott köveket találtunk, melyekből egy észak felé mutató nyíl rajzolódott ki. Így elindultunk ebbe az irányba. Hát hirtelen, uram fia! Mit láttunk? Egy varázsló, hét manó és egy fél templomtorony volt előttünk. Igen ám, de ez nem a mi templomunk tornya volt. Vagy mégis? Nem tudtuk biztosan, hiszen kilenc másik, megszólalásig egyforma torony, vagyis féltorony volt ott. Kétségbeestünk, hogy hogyan fogjuk kiválasztani, melyik a miénk.

A varázsló látta a bizonytalanságunkat. Nem szólt semmit, csak a hét manóra suhintott a pálcájával, s azok izibe csillagokká változtak. A tornyokra szálltak, s azok, kettő híján, egyszerre eltűntek. A varázsló azt mondta, hogy csak ennyit tudott segíteni. Hosszasan törtem a fejem, míg rájöttem, hogy csak azok tűntek el, amelyeken nem volt harang. A sitkei templomnak gyönyörűen szóló harangja van: így a maradék kettő torony közül csak a miénknek szólt zengően, áthatóan a harangja. Azonnal felismertem: ez a hang hív minden vasárnap a szentmisére, vagy délután a nagymamámmal erre a hangra megyek a rózsafűzérre.

- Megvan!- kiáltottam lélekszakadva.

 A csillagok hirtelen újra manókká változtak, és már csak arra kértük a varázslót, hogy vigyen minket vissza a mi kis sitkei templomunkba, illetve a féltornyot illessze vissza a helyére.

Amint visszaértünk, egyből megszólalt harang. A festmények, kőszobrok, mielőtt visszaváltoztak volna egyszerre mondták: -Köszönjük!

A kis harang a templomunk tornyában azóta is készen áll, hogy zengve, távolba hatóan hívja a sitkei dombról is a falusiakat Istent dicsérni.

 

 

 

    Kovács Fanni Rozina 5.A., Szent László Általános Iskola