Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Keltsd életre a templomodat! – Vörös Flóra, Sótony: A templomi csoda

sotonyA Magyar Kurír meseíró-pályázatot hirdetett általános iskolások számára, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban szereplő ábrázolásokat. A Szombathelyi Egyházmegyéből is számos pályamű érkezett.

Egy szép őszi napon a sótonyi templomban folyt a mise. A plébános bácsi éppen a szentleckét olvasta, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy Mária, József és a kis Jézus szobra mocorog. A tisztelendő úr odament hozzájuk, és megkérdezte tőlük:

- Ti hogy keltetek életre?

- Úgy, hogy éppen eltelt 2018 év, és nekünk éppen ma kellett megmozdulnunk egy ismeretlen írás szerint.

A  buzgó hívek kérdezték, hogy hogyan tudják őket visszaváltoztatni, hiszen látták, hogy a szobrok kényelmetlenül érzik magukat. A kis Jézus felelt:

- A  sótonyi Zichy Antónia Általános Iskola kell mennetek, és ott találtok egy imakönyvet. Abban van leírva a megoldás!

Hát a hívek el is indultak: együtt keresték az 1. osztálytól kezdve a 6. osztályig, de nem találtak semmit. A 7. és 8. osztály termét már külön-külön nézték át. A 7. osztályban találtak egy rossz

szekrényt, és annak az aljában találtak rá az imádságos könyvre. Rohantak is a templomba, hogy megmutassák a megelevenedett szenteknek. Odavitték Józsefnek, és ő már lapozott is egy megjelölt oldalra, melyre ez volt írva:

- „Ha egy szobor, ha életre kel, akkor csak úgy tudod őt visszaváltoztatni, ha elmész a Faluházba, és keresel egy kereszt alakú kulcsot. Ezt elviszed a szobornak, az megfogja, és azonnal visszaváltozik. De a kulcsot azonnal rejtsétek el a templomban!”

A falu apraja-nagyja el is indult a Faluházba, nem is sejtették addig, hogy ott titkok rejlenek.

Amikor odaértek, akkor egy banyával találkoztak, aki azt mondta:

- Három próbát kell kiállni, hogy megszerezzétek a kulcsot!

- És mi lenne a három próba?- kérdezték egyszerre a falu lakói.

- Az első: hívok egy sárkányt, és azzal két embernek kell megküzdeni. A második: varázsolok ide forró lávát, és azon három embernek kell átjutni. A harmadik: föl kell menni templomtoronyba, és az Ördöggel kell megvívni.

Hamarosan meg is érkezett a sárkány. Választottunk két embert magunk közül, a két legerősebb férfit, aki meg fog küzdeni ezzel a nagy monstrummal. A hívek elkezdtek hangosan imádkozni. A Szűz Anyának rózsafűzért mondtak. Amíg fűzögették a rózsakoszorúkat, a férfiak le is győzték közben a sárkányt.

Jöhetett a második próba: most három embert választottunk a lávaugráshoz. Egy fiatal lány is köztük volt, aki jól tudott ugrálni. A banya még a stopperóráját is beindította, mert egy perc alatt kellett átjutniuk a forró láván. Először a férfiak próbálkoztak: sikerült is nekik. De a lány megbotlott egy kőbe, majdnem beleesett a forró anyagba. A két férfi aggódva nézte, de ügyesen beugrottak érte, felsegítették. Szerencsére csak a lábát verte be a lány. Így sikeresen túljutottak ezen a feladaton is.

A harmadik próbához szintén rátermett férfiakra volt szükség, akik a létra fokain a magasba fel tudnak mászni. A harang a toronyban volt, az Ördög védte. Nem engedte kongatni. Az Ördögöt nem akartuk bántani, de valahogy meg kellett győzni, hogy jöjjön le. Felajánlottuk neki a barátságunkat, hogy együtt meg tudnánk kongatni a harangot. Felment hozzá két férfi, de az Ördög támadó helyzetben volt. Amikor elkezdtek hozzá beszélni, szólongatták, felajánlották a barátságukat, akkor megenyhült az Ördög. Közösen még egy imát is elmondtak fent, majd együtt lejöttek, és meghúzták a templom harangját. Gyönyörűen zengett, zúgott! A banya viszont megijedt a kongástól, és kiejtette a kezéből a varázskulcsot. Egy hívő felkapta, és beszaladt vele a templomba.

  A kis Jézus, Mária és József nagyon megörültek, amikor megláttak minket. Mielőtt a kis Jézus megérintette volna a varázseszközt, búcsúzóul megköszönték a segítségünket, és kérték a híveket, hogy többen jöjjenek az Isten házába imádkozni és a vasárnapi szentmisékre. A gyerekeket is hozzák el magukkal a szüleik!

Akkor szobrok visszaváltoztak, a hívők a kulcsot pedig a kórus egyik zugába rejtették.

Így volt, nem így volt, mese volt!

  Vörös Flóra 5. A, Sárvár, Szent László Katolikus Általános Iskola