Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Mária kis szamara

Mária kis szamaraDecember 24-én mutatták be a hagyárosböröndi templomban helyi gyerekek a Mária kis szamara című betlehemes játékot.

Mária kis szamaraA Tompa Ágnes rendezte előadás abban különbözik  a többi hasonló  témájú jelenettől, hogy  - amint  a címe is utal rá - a történet szerint Szent József egy názáreti gazdag embertől vesz egy kis piszkos szamarat, hogy a gyermeket váró Szűz Máriának ne kelljen a kútról hozott nehéz vizeskorsókkal cipekednie. Kiderül,hogy a szamár véletlenül pont ugyanaz, amely korábban már többször is odadörgölőzött Máriához a kútnál. Ettől fogva a jámbor állat a Szent Családnak hű társa lesz.

A műsorban természetesen megelevenedett az ismert betlehemi történet: felcsendültek az ismert karácsonyi dalok is Paksa Gergely orgonakíséretében, táncot lejtettek a karácsonyi angyalok, majd előkerültek a szegény birkapásztorok és a három napkeleti király is.

Mária kis szamaraFarkas László bagodi plébános elismerően szólt a műsorban szereplő gyermekek és felkészítőik áldozatos munkájáról, akik vállalták a hetekig tartó próbákkal járó nehézségeket, majd békés, áldott karácsonyi ünnepeket kívánt a megjelenteknek.

  Szöveg: Ács László-Fotók:Paksa Gergely