Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A Premontrei Gimnázium szalagavatója

Premontrei szalagavató2019-ben is a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium nyitotta meg a szalagavatók sorát Szombathelyen. Január 5-én, szombaton, Vízkereszt ünnepének előestéjén az Agora Művelődési és Sportházban 144 végzős diák kapta meg a szalagot, és élhette meg fiatalsága egyik legemlékezetesebb ünnepét.

Premontrei szalagavatóA gimnázium igazgatónője ebből az alaklomból személyes útravalót adott az osztályoknak. A diákok figyelmét arra a három kiválóság irányította, amelyre az ember megszületik. Ezek: a szeretni tudás, a szeretet elfogadása és az élet szeretete.

A szalagavatóknak hagyománya van. A legelső ilyen alkalom majdnem kétszáz éves múltra tekint vissza. A feljegyzések szerint az 1830-as években, Selmecbányáról indult ez a szép szokás. Azokban az időkben úgy hívták ezt az eseményt: “valétálás”, ami a latin eredetű “Valete” szóból ered. Annyit jelent, hogy “Éljetek boldogul!”. A kék szalag a mostani végzősök számára is azt jelzi, hogy maturandusok, avatandók, vizsgát tenni készülők.

Premontrei szalagavatóKívánjuk minden szalagavatós ünnepeltünknek, hogy fáradhatatlanul keressék és nyitott szívvel meg is találják a maguk számára azt a helyet az életben, ahol nem csak boldogulni tudnak, hanem boldogok is lesznek.

„Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
...

Erő legyek: jövő ködébe látó,
Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,
Zengjem a ködös mindenségen át,
Egy új teremtés király-himnuszát!
S ha egyszer majd az idő műhelyéből
Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,
Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami igazán lenni akarok.”

(Wass Albert: Szeretném...)