Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Főpásztori vizitáció a Szombathelyi Egyházmegyében

Főpásztori vizitáció a Szombathelyi Egyházmegyében Megkezdte vizitációját a Szombathelyi Egyházmegyében Székely János. A megyéspüspöknek ez az első körútja az egyházmegyében 2017-es kinevezése óta. A látogatások alkalmával a papság mellett találkozik az egyházközségi képviselőtestületek tagjaival, polgármesterekkel, intézményvezetőkkel, akiken keresztül megismerkedik a hitélettel, az emberek örömeivel, gondjaival, a települések fejlődési lehetőségeivel.

Főpásztori vizitáció a Szombathelyi Egyházmegyében Január 9-én a Letenyei Plébánia településein tett látogatást Székely János. A bázakerettyei templomban mutatott be szentmisét Aigner Géza plébánossal és Tóth János káplánnal. A plébániához tartozó egyházközségek képviselői bemutatták templomaikat, az ott lévő hitéletet. Beszámoltak az elmúlt évek eseményeiről, és jövőbeli feladataikról. Ezt követően a bázakerettyei iskoláról kapott információkat Székely János püspök atya, és a plébánia kántora is bemutatkozott. Visszatérő eleme volt a beszámolóknak, hogy a népesség folyamatosan csökken a településeken, a fiatalok nagy része elmegy a falvakból, de még Letenyéről is. Ez pedig nyilván kihat arra is, hogy kevesebben járnak templomba. Székely János zárszavában biztatta a helybelieket, hogy legyenek büszkék az értékeikre, különösen is a szép természeti környezetükre, vallási és közösségi értékeikre. Mint mondta: az országban több helyen az is érzékelhető, hogy a városokból falvakba, kistelepülésekre költöznek ki az emberek, még akkor is, ha emiatt a munkába járás nehézkesebb. Felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatosan jelennek meg újabb pályázatok, amelyek a kistelepülések fejlődését szolgálják. Külön kiemelte a hamarosan induló Magyar falvak programot. Felajánlotta, hogy a pályázatok lebonyolításában az egyházmegye szervezetei is segítséget nyújtanak.

Főpásztori vizitáció a Szombathelyi Egyházmegyében Bázakerettye után Lasztonyára látogatott el Székely János, majd Zajkon folytatódott a délelőtt. A tavalyi évben felújított kápolna megtekintése után kötetlen beszélgetésen vett részt a megyéspüspök a letenyei plébániához tartozó települések polgármestereivel. Szóba kerültek a településeket, az itt élőket foglalkoztató problémák: legyen szó utakról, idegenforgalomról, az elvándorlásról, vagy a templomok állagáról. Megfogalmazódott, hogy a plébániának és az önkormányzatoknak együtt kell működniük a települések fejlődése érdekében. A vizitáció Letenyén zárult, ahol megyéspüspök a Kolping Idősek Ápoló– és Gondozó Otthonát kereste fel, majd délután litánia keretében találkozott a hívekkel.

Január hónapban Székely János megyéspüspök az alábbi plébániákat kereste/keresi fel:

Január 2. Becsehely
Január 3. Bánokszentgyörgy
Január 4. Söjtör
Január 9. Letenye
Január 10. Szepetnek
Január 14. Gutorfölde
Január 15. Lenti
Január 17. Páka