Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Árpád-házi Szent Margit ünnepe Kőszegen

Szent Margit ünnepeJanuár 18-án Árpád-házi Szent Margitot ünnepelték a róla elnevezett iskolában Kőszegen.

Szent Margit ünnepeMargit 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (a mai Horvátország területén). Nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Margit apja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de súlyos vereséget szenvedett, és Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, és megtörtént a lehetetlen: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna–Tisza köze táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne maradjon az osztozkodásról.

Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, a veszprémi domonkos nővérek gondjaira bízták.

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, akkor még csak néhány évtizede létezett. Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margit-sziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben.

Atyja kétszer is fölkereste Margitot a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel járnának. Margit mindkettőt határozottan visszautasította, atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek.

A fennmaradt szenttéavatási akták Margit nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Ezekből kiderül, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”

Amikor megkérdezte Margittól egy nővér, hogyan kell imádkozni, ő csak elmosolyodott.

A szent királylány életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a négy egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

Margit 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondta László király leánya, Szent Piroska ünnepére. Nemzetünk és rendje már kezdettől fogva boldogként tisztelte, sírjához zarándokok érkeztek, és hamarosan csodákat emlegettek. Különös tiszteletben részesült véluma (apácafátyla), mely meggyógyította IV. (Kun) László királyt.

V. István (Margit bátyja) leányának, Magyarországi Máriának (1258 körül – 1323) köszönhetően, aki nápolyi királyné volt, Margit tisztelete gyorsan elterjedt Itáliában. Első ábrázolásai itt születtek. Védőszentje elsősorban a magyar ifjúságnak, a nevelő- és gyógyintézményeknek, és békességszerzőként is tiszteljük.

Boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa. (www.magyarkurir.hu)

 

Szent Margit ünnepeA domonkos rendi nővérek fenntartásában működő kőszegi iskola Szent Margit nevét viseli. Minden évben január 18-án emlékeznek meg róla az intézményben. Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét a Jézus Szíve-templomban az ünnepnapon, ezzel kezdődött az egész napos programsorozat.

 

 

Szent Margit ünnepeAz iskola dísztermében színdarabot mutattak be az intézmény növendékei, amelyben – természetesen – Szent Margit életét, jellemét, hitét, cselekedeteit ismerhették meg a nézők, egy, a kolostorban nevelkedett lány szemszögéből. Az előadás felvétele megtekinthető itt. 

 

 

 

Szent Margit ünnepeAz egyházmegyében működő katolikus iskolák diákjait vetélkedővel várták a kőszegiek. Zalaegerszegről, Sárvárról, Celldömölkről, Szombathelyről és Kőszegről érkeztek csapatok. A legjobbnak a szombathelyi Brenner-iskola csapata bizonyult.

A felsőbb éveseknek Székely János megyéspüspök tartott előadást.