Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Ökumenikus imahét az Őrségben

Ökumenikus imahét1990-től immár 29 éve gyűlnek össze a különböző őrségi keresztény felekezetek tagjai, hogy imádkozzanak a Krisztus-hívők egységéért. Mindnyájan  várjuk az ökumenikus imahét kezdetét, amikor belépünk egymás templomába,  hogy  imádkozunk Krisztus Urunk főpapi imájának megvalósulásáért, hogy „egy pásztor és egy nyáj legyen”.

Ökumenikus imahétAz imahét 2019. január 21-én, vasárnap 15 órakor vette kezdetét  Kercaszomoron a Református Templomban.  A liturgiát Ozsváth Imre református lelkész, Kollerné Loós Zsuzsanna evangélikus lelkész és Köbli Tamás plébános vezette. Igét hirdetett Kiss László körmendi plébános, kerületi esperes.

A hét minden napján más-más templomban szép számmal gyűltünk össze Őriszentpéteren, majd csütörtöktől Bajánsenyén is bekapcsolódtak az imahétbe.

Vasárnap, került sor a záróeseményre, 14 órakor Bajánsenyén, 16 órakor Őriszentpéteren. Mindkét helyszínen Dr. Székely János megyéspüspök tanulságos, megható szavait hallgathattuk. Végezetül szeretetvendégségre került sor Bajánsenyén a katolikus, Őriszentpéteren a református testvérek voltak a vendéglátók.

Ökumenikus imahét-       Visszaemlékezésül szeretnék Ottó atya beszédéből egy részletet idézni:

„Életemben legalább egyszer szerettem volna megérni, hogy a vén Hegyi is tegyen a reformátusok perselyébe!” Dani bácsi számára ugyanis a Hegyi Jóska bácsi volt a nagy vetélytárs. Igaz, hogy vetélytársak voltak, de egymást nagyon is tisztelték, egymás hűségét, ahogy még a legnehezebb időkben is kitartottak Egyházuk mellet.

Aztán a fordulat évében szolidaritási istentiszteleteket tartottunk az erdélyi magyarokért, Tőkés püspökért. Itt a református templomban olyan sokan voltunk, hogy majdnem a falakat is kinyomtuk. 1990-ben volt egy közös gyűjtési akciónk, amikor egy teherautónyi segélyszállítmányt vittünk Gyergyószárhegyre. Aztán úgy tűnt, hogy ezek az ökumenikus törekvések véget érnek, mivel évekig nem volt közös találkozásunk. De a szentlélek működését az ember nem képes megakadályozni. Hiszen immár a harmadik esztendeje, hogy minden évben egyre többen összejövünk, hogy egy héten keresztül imádkozzunk a keresztények egységéért.

S az elmúlt évben is volt egy közös gyűjtésünk, s ennek a gyűjtésnek eredményeként 8.600.000,-Ft. értékű segélyszállítmányt vittünk az árvízkárosult kárpátaljai Munkácsra. Én ezt személy szerint az „Őrség varázsának” tartom. Ezt eredményezi az összefogás. Gondoljunk csak bele, ha Magyarországon minden Őrséghez hasonló nagyságú térség ekkora 8.600.000,-Ft. értékű segélyszállítmánnyal érkezett volna az árvízkárosultakhoz, akkor minden gondjuk meg lett volna oldva! Ezt eredményezi az összefogás. s mi ez, ha nem a Szentlélek Úristen működése?

Végül engedjék meg, hogy egy kedves, de tanulságos emlékemmel fejezzem be a ma esti visszatekintésemet: Az egyik közös imaestünkkor, ami fönt volt a katolikus templomnál, a Hegyi Jóska bácsi megkérdezte Attila tiszteletes úrtól: - „Mondja Tiszteletes Úr, maga szerint mikor valósul meg Krisztus Urunk szándéka, hogy egy nyáj és egy pásztor legyen? S az Attila azt válaszolta: - Jóska bácsi, majd ott fönt! Erre a Jóska bácsi azt mondta: - Tudja Tiszteletes Úr, akkor én itt lent nem bohóckodok, s vette a kabátját és hazament.

Én úgy gondolom, a Jóska bácsi szavai alapján, ha a most megtartott ökumenikus imahetünk nem ér véget vasárnap estével, hanem tetteinkben tovább folytatódik az év minden napján, csak akkor vesszük észre az idők jeleit, s csak akkor segítjük elő a Szentlélek egységet teremtő törekvését az új évezred küszöbén. Ámen”

Szöveg: Fehér Józsefné – Fotó: Bagó Barbara és Fehér Józsefné