Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gyermekek bemutatása Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Zalaegerszegen

Gyermekek bemutatása a templombanNem a megszokott hívő seregtől volt nyüzsgő a kertvárosi templom szombaton este. Az elmúlt évben megkeresztelteket hívtuk össze egy közös hálaadásra Zalaegerszegen a Kertvárosi-templomba február 2-án. 

Gyermekek bemutatása a templombanBizonyára sok öröme telik a szülőnek gyermekében, akit nap, mint nap lát, akinek figyeli lépteit, lesi mozdulatát, fürkészi első szavait. És, mivel nap, mint nap látja, van, hogy természetes, nem feltűnő neki, hogy mekkorát nőtt a kis csemete már az elmúlt időszakban.

Ezért tudtuk mi örvendezve nézni a kis fecsegő-tipegő apróságokat, akiket szüleik elhoztak, hogy hálát adjanak értük az Istennek.

Jó volt az ő hálájukban osztozni, örömükben részt venni!

A szentmise sejtelmes sötétben kezdődött, majd az áldás után apró lángocskák gyúltak a hívek kezében lévő gyertyákon. A nagy templom lángok táncában játszott, a sok apró kis gyertya lángja ficánkolt, amikor a dicsőség éneklésére egyszer csak fényben úszott a templom és megláttuk azt a sok kis gyermeket, akik visszatértek a templomba, hogy szüleikkel együtt hálát adjanak az életért.

Gyermekek bemutatása a templombanAz evangélium után a szülők boldogan hozták gyermekeiket az Úr oltárához, hogy őket a kereszt jelével megjelöljük és hálát adjunk értük az Istennek.

Nehéz volt még fényképet is készíteni a sok izgő-mozgó kisemberről, de a lényeg, hogy Istennek így is kedve telik bennük... 

Isten áldása kísérje a kis keresztényeket és családjukat!