Szombathelyi Egyházmegye

KÉSZ előadás Körmenden

KÉSZ előadásFebruár 19-án, kedden este 6 órakor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében, Körmenden a városháza dísztermében Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke tartott előadást: Ikon, imádság, keresztény élet címmel.

KÉSZ előadásÁkos atya fényképes vetítés formájában ismertette meg velünk az ikonfestés legfontosabb törvényszerűségeit, alapvető perspektíváit. Megtanított bennünket arra, hogy az ikonok szemlélésekor a megfestett teológiát és egyúttal spiritualitást is szemlélhetjük. Közérthető formában, mégis nagy felkészültséggel és igényességgel vezetett be bennünket az ikonok világágba és kapcsolta azt mindennapi keresztény életünkhöz.

 

Fotó: Bedőcs Gyula