Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Házaspárok útja Horvátnádalján

Házaspárok útja (Horvátnádalja)Két hatalmas platánfa fogadja a templomba érkezőt a kapunál. Talán a horvátnádaljai ősök akkor ültették őket, amikor a török elöl menekülve itt telepedtek le. Hatalmas a törzsük, a lombjuk pedig teljesen összeér. Talán a házasságot jelképezik. Isten férfit és nőt teremtett, majd a házasságban egy test és egy lélek lesznek.

A bejáratnál kezdődik a „Házaspárok útjának” 15 állomása és egy Szép Mária szobornál ér véget a plébánia udvarán.
Eredetileg keresztútra gondoltam a szép nagy templomtéren, de közben tudomást szereztem az Óbudaváron lévő Házaspárok útjáról, amelyet Bíró László püspök 2007. július 8-án szentelt fel.

Mi ez az út? Óbudaváron ez az út másfél km hosszú erdei sétaút 15 állomást érint, amelyek a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jelenítik meg. A rajtuk lévő képek, szentírási idézetek Ozsvári Imri grafikusművésznő alkotásai. Egy kísérőkönyv segítségével lehet végigjárni azt az utat.

Házaspárok útja (Horvátnádalja)A „Házaspárok útja” a Schönstatt Családmozgalom családpedagógiai tevékenységének fontos állomása Óbudaváron. Elkészítésekor a következő fontos gondolat vezette őket: ma, amikor a házasság válságban van, segítséget szeretnének nyújtani, hogy a párok tudatosan ápolják kapcsolatukat életútjukon, és újra egymásra találjanak, felfedezzék közös hivatásukat, gyermekeiket helyesen neveljék és otthonaikban boldog családi életet éljenek. Nagy segítséget jelent, hogy itt társakra lehet találni, akikkel erősítik egymást. Összekapaszkodva erőik megsokszorozódnak. Szeretnék, hogy ez az út a Szűzanya szentélyén keresztül Isten, az igazi és örök szeretet forrásához vezesse a családokat. Ha azt szeretnénk, hogy az élet növekedjen, gondoznunk és ápolnunk kell. Különösen igaz ez a házasságra. A sírig tartó boldog házasság nem működik magától, meg kell dolgozni érte. Ehhez a munkához segítséget és erőt ad a Házaspárok útja.

A házaspárok útjának állomásai:

1. Egymásra találtunk – életre szólóan
   Tegyél a szívedre pecsétnek…/Én 8,6/
   Elevenítsük fel egymásra találásunk élményét

2. Az otthonunk a mi birodalmunk
    Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. /Zsolt 127,1/
    Mit tehetünk, hogy otthonunkhoz még jobban kötődjünk?

3. Életet adunk, életet kapunk
    Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be. /Mk 9,32/
    Gondoljunk testi lelki gyermekünkre: Befogadlak a szívembe!

4. A szeretet fájhat
    Szeretetetek mind jobban gazdagodjék helyes ismeretben és teljes megértésben! /Fil 1,9/
    Idézzük fel egy kibékülésünk örömét.

5. A nehézségek által növekszünk
    Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. /Róm 8,28/
    Gondoljunk egy nehézségre, amely jót hozott nekünk.

6. Erős gyermekeket nevelünk
    Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. /Jer 31,33/
    Hol ismerek magamra gyermekem neveletlenségében?

7. Másokkal együtt erősebbek vagyunk
    Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. /Mt 18,20/
     Mit köszönhetünk azoknak, akikkel közösségben vagyunk?

8. Az emberélet útjának felén
     Fussukk meg kitartással az előttünk lévő pályát. /Zsid 12,,1/
     Mi ad erőt válságok idején?

9. Küldetésünk van!
      A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat.
      Kiért tehetnél valamit tágabb környezetedben?

10. Hűek maradunk
      Irgalmasság és hűség összetalálkoznak. /Zsolt 85,11/
      Kérdezzük meg társunkat mivel szerezhetnénk örömet neki?

11. Elengedjük gyermekeinket
      Óvd meg őket a gonosztól…Szenteld meg őket az igazságban. /Jn 17,15.17/
      Mivel kötöm gyermekemet a szükségesnél jobban magamhoz?

12. Együtt időseinkkel
      Az aggok koszorúja a gazdag tapasztalat, dicsőségük az Úrnak félelme. /Sir 25,6/
      Idézzünk fel egy szép emléket róluk.

13. Megöregszünk, aratunk
      Maradj velünk Uram, mert esteledik! /Lk 24,29/
      Mi a mi gazdagságunk?

14. Mindennek értelme van
      Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. /Mt 28,29/
      Mit üzen most Isten a társamon keresztül?

15. Hálát adunk
      Áldjad lelkem az Urat és emlékezzél minden jótettére. /Zsolt 103,2/
      Megpihenünk

Házaspárok útja (Horvátnádalja)Mindezek ismeretében úgy gondoltam, hogy Horvátnádalján a templomtéren is fel lehetne állítani ezt az utat, s végigjárhatnák azok is, akik nem juthatnak el Óbudavárra. A szenteléskor a mozgalom lelki vezetője Tilmann atya mondta: „Remélem, eljön az idő, amikor minden templom mellett lesz egy keresztút mellett egy Házaspárok útja…”

Házaspárok útja (Horvátnádalja)Kéréssel fordultam a Schönstatt mozgalom vezetőségéhez – ha jónak látják – engedjék meg, hogy elkészítsük mi is ezt az utat. Kedvező válasz érkezett. Ezután néhány hívővel és mesteremberrel megnéztem Óbudaváron az állomásokat, és hozzáfogtunk a terv megvalósításához. Megérkezett a műemléki jóváhagyás is és maga dr. Veres András püspök is jónak látta a tervet. A fa táblák helyett kerámiára írtuk a szövegeket. Ezeket Bangó Aliz keramikus készítette el Ozsvári Imri tervei szerint.
A szép fa munka Sibinger Miklós fafaragó művész munkája. A befejező állomás Mária szobra Lesenyei Márta Munkácsy díjas szobrászművész ajándéka.

Házaspárok útja (Horvátnádalja)Bíró László püspök szentelési beszédében emlékeztetett arra, hogy a „Házaspárok útja” a kápolnától a kápolnáig vezet, ahogyan létünk és házasságunk is Istentől indult és sok-sok állomáson keresztül reményeink szerint Istenhez érkezik. Emlékeztet a keresztútra is, amelynek kezdetén Jézus átöleli a keresztet. A házasság szintén egy szerető ölelésből indul. Ez az út is találkozásokból áll, gyermekekkel, siránkozókkal és bátorító cireneiekkel való találkozásokból, elesésekből és felállásokból, amelynek végén a szeretetből odaadott élet a feltámadás fényében ragyog előttünk. A stációk olyan imádsághoz szeretnének segíteni bennünket, amelyekből tettek fakadnak. Induljunk el a Házaspárok útján, emlékezve a kezdetekre, amelyekből a házasság, a család születik. Szeretnénk megélni a találkozásokat, amelyeket az élet felkínál, a mélypontokat és fölemelkedéseket, küldetésünket, szeretnénk megújulni házasságunkban, családi egységünkben.

Szeretettel várjuk a családokat Horvátnádaljára a Házaspárok útjára.

Dr. Gyürki László – pápai prelátus