Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Búzaszentelés a toronyi plébánia területén

búzaszentelés2019. április 27-én, szombaton gyülekeztek a hívek Bucsu község egyik búzaföldjénél. A hagyományokat folytatva, dr. Perger Gyula plébános atya és a bucsui egyházközség immáron hetedik esztendeje tartotta meg az 1948 után betiltott búzaszentelő körmenetet. 

búzaszentelésPlébános úr a szertartás keretében megáldotta a falu határát. Sokan magukkal is vittek néhány búzaszálat. Majd körmenet indult a templomba, ahol szentmisén vettek részt a hívek.

A szántóföldek, a gyümölcsösök és a szőlőskertek megszenteléséért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért bemutatott liturgia-cselekmény rendje már az ókorban kialakult, hiszen megtartását a pápa rendelte el a 4. század közepén. A búzaszentelés szertartását római katolikus liturgia szerint Szent Márk napján (április 25.), vagy egy ehhez közel eső napon tartják.

búzaszentelésMárk, Barnabás unokatestvére, kora fiatalságától kezdve csatlakozott Jézus tanítványainak csoportjához. A hagyomány azonosítja őt azzal a fiúval, aki Jézus keresztre feszítésekor elmenekült az őrök elől, akik csak a lepelt tudták megragadni, amely rajta volt – ez emlékeztet bennünket arra, hogy Jézus követése érdekében mindent le kell vetnünk. Amikor felnövekedett, Márk elkísérte Pált és Barnabást első hittérítő útjára. Később Péterrel eljutott Rómába is. Itt pedig, engedve a keresztény közösség kérésének, amely nagyra értékelte az apostol igehirdetésének mélységét és szépségét, leírta az evangéliumot, amely az ő nevét viseli. Ez az első, írásban lefektetett evangélium, amely összegyűjtötte Péter római igehirdetésének tanúságtételét. Péter első levelének végén Márk együtt szerepel az apostollal Babilonban. Ezzel a névvel jelölték akkor Rómát, utalva a keresztények nehéz helyzetére.

Szöveg és fotó: Magyar Ákos