Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Rita emléknap Zalaegerszegen

Szent Rita emléknapMájus 22-én ünnepli Egyházunk Casciai Szent Rita emléknapját. Ez alkalomból a zalaegerszegi Kertvárosi-templomban is kérték a hívek a Szent közbenjárását, újonnan készült szentképét és rózsatöveket, rózsaszálakat áldottak meg.

Szent Rita emléknapKülönös érzés fogott el bennünket a mai estén. Tudtuk jól, hogy sokaknak van olyan imaszándéka, amely emberileg nézve szinte lehetetlennek látszik, hogy megoldódjon, de mégis csodálatos volt, hogy szinte megtelt a kápolnánk.

Már a szentmise előtti májusi litánián is szép számmal voltunk, majd egyre gyarapodtak az oltár elé helyezett rózsatövek és virágszálak, és ezzel együtt szépen megtelt a kápolna.

Szentmise után megáldottuk a szentet ábrázoló képet és a virágokat, meghallgattunk egy részletet Szent Rita életéből, majd egy tanúságtételt, amely beszámol arról, miként tapasztalta már meg egy lengyel atya, hogy Szent Rita közbenjárására csoda történik életében és plébániáján. Ezt követően elimádkoztuk a Szent Rita litániát.

Végül Szent Ritával együtt leborultunk Jézus elé, hogy a reménytelen helyzetek védőszentjének hathatós közbenjárásával esdjük ki Jézustól imáink meghallgatását.