Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szakkollégiumi Te Deum 2019

Te Deum2019. május 16-án tartották a II. János Pál Katolikus Szakkollégium szokásos év végi Te Deum ünnepségét. 

Te DeumEz minden tanév végén egy hálaadó szentmisével kezdődik, ahol megköszönjük az elmúlt tanév sikereit, valamint erőt és áldást kérünk az előttünk álló tavaszi vizsgaidőszakhoz. Főként azokért a szakkollégistákért imádkozunk, akik idén tavasszal záróvizsgáznak.

Szentmisét Mons. Császár István általános helynök, jáki címzetes apát atya mutatta be, melyért nagyon hálásak vagyunk neki. Tanításában felhívta figyelmünk az odafigyelésre és a hálára. Zenei szolgálatot a szakkollégium lakói biztosították az ünnepi szentmisén.

A szentmisét követően igazgatói beszédében Gaspari Gábor megköszönte mindenkinek az egész éves munkáját, és kiosztotta az újonnan bevezetett szakkollégiumi díjakat.

Te DeumKét díj került átadásra: a szakkollégiumi Őrláng-díj, és a Szent Márton-díj. A szakkollégiumi Őrláng-díjat az a szakkollégista nyeri, aki a lakók szerint a legmélyebb és példaértékű imaélettel rendelkezik. Az első Őrláng-díjasa az intézménynek Horváth Rebeka.

Szent Márton-díjat az a szakkollégista nyeri, aki önzetlenül bármikor szívesen segíti a közösség tagjait. Az idei tanévben a lakóközösség Boncz Dorottyát találta méltónak erre a díjra. Nekik ezúton is gratulálunk még egyszer is!

Rövid műsorral folytatódott az este. Vizsy Erzsébet, Joó Csanád Sebestyén és Nagypál Levente a szakkollégium idei eseményeit foglalta össze egy híradó keretében. Mindenki nagyokat mosolygott a sokak által nem látott képeken.

A zene, éneklés itt sem maradhatott el. Hálásan köszönjük Boncz Dorottyának és Mihajliv Renátának a szép éneket, zongorajátékot.

Te DeumA II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium Kuratóriumának elnöke, Nagy Zsolt ezután adta át a kiválósági ösztöndíjakat. Azok a hallgatók, akik kiemelkedő munkásságot mutatnak a közösség, tanulmány, sport, kulturális és művészeti területen kiválósági ösztöndíjat vehettek át. Az idei tanévben kiválósági ösztöndíjban részesültek: Vizsy Liza, Mihajliv Renáta, Gulkai Zsófia, Boncz Dorottya, Nagypál Levente és Gerencsér Bence. Művészeti ösztöndíjban részesült Nagy Dóra.

A vacsorát követően jókedvvel telt el az este, közös énekléssel, táncolással, bulizással.

Ezúton is köszönjük a Szakkollégium Igazgatóságának egész éves fáradhatatlan munkásságát, és kívánunk sok erőt mindenkinek a még előtte álló vizsgákhoz.

 

A programot az EGYH-KCP-18-P-0051 sz. pályázat támogatta.

 

Gerencsér Bence, leköszönő Diák Bizottsági elnök

Fotó: Mihajliv Renáta szakkollégista