Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Újmise a szombathelyi szaléziaknál

Szent Kvirin ünnep2019. június 2-án, az ókori Savariában, a mai Szombathelyen vértanúhalált halt püspökre, Szent Kvirin emlékeztek Szombathelyen. Szentmisével vette kezdetét az ünnep, délután pedig a vértanúság helyén emlékeztek. 

Szent Kvirin ünnepAz idei Szent Kvirin nap különleges ünnep volt a szombathelyi szalézi közösségnek, amelyik a szentről elnevezett templomot irányítja. A délelőtti szentmisén egy újmisés atyát köszönthettek Horváth B. János  premontrei szerzetest, aki ebben a közösségben és ebben a templomban nőtt fel. Szentelése után, épp a templom búcsúnapján mutatta be újmiséjét a helyi hívő közösségnek. Csány Péter szalézi szerzetes, plébános köszöntötte János atyát. 

Személyes emlékek felidézésével kezdte szentbeszédét Matusz Hugó bencés szerzetes. Kiemelte: Jézus mennybemenetelekor a tanítványok igyekeztek a Mester arcvonásait magukban megőrizni. Tanítványokból tanúkká váltak, akik elmondták mindazt amit hallottak Jézustól. Így vált az Egyház az emlékezők gyülekezetévé, és ennek tagjai vagyunk ma is  mindannyian, akik nem engedik, hogy ez a régi tudás elhalványodjon. 

Szent Kvirin ünnepHozzátette: a keresztény hit középpontjában a feltámadt Krisztussal való találkozás áll. Nem új történeteket mesélünk el, hanem a tapasztalatokat mondjuk el újra és újra.  Szent Kvirin vértanúság megalapozza azt a küldetést ami a keresztény közösségeket jellemzi: tanúságot tenni a feltámadt Krisztusról. 

A szentmise végén az egyházközség nevében Ágh Ernő, a Plébániai Tanácsadó Testület elnöke köszöntötte János atyát, akik újmisés áldásban részesítette a megjelent papokat, szerzeteseket, családjának tagjait és a híveket. 

Délután Szent Kvirin vértanúságának feltételezett helyén, az Óperint utcai hídnál gyűltek össze az emlékezők.  Pem László kanonok mondott ünnepi beszédet.