Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Óvodások talkozója Szombathelyen

Óvodások találkozója2019. június 6-án óvodások számára rendezett találkozót a Szombathelyi Egyházmegye. 9 intézményből érkeztek a kicsik. 

Óvodások találkozójaTavaly első alkalommal Zalaegerszegen tartották a találkozót, idén Szombathelyen, a Brenner-iskola adott otthont a programnak. Székely János megyéspüspök a martinus.hu-nak adott interjújában kiemelte: az óvodások korosztálya nem ésszel, hanem szívvel él meg, ért meg dolgokat. Így raktároznak el jó élményeket. És ezek sok esetben erősebben, jobban rögzülnek mint később az intellektuális tudás.A találkozók azért fontosak, mert a gyerekek átélik ezeken, hogy sokan vannak akik hisznek, örömüket lelik a hitben. Az Egyháznak fontos, hogy velük is kapcsolata legyen. A szombathelyi Boldog Brenner János Óvoda vállalta a nap szervezését. A kicsik több állomáson ismerkedtek Jézus életével, az Atya teremtő szeretetével, de jutott idő egyéb játékos foglalkozásokra is: pl. tánc, rajzolás, kirakós. Kiss László atya bábelőadással igyekezett a gyerekek szívébe vésni: Jézus a barátjuk, rá mindig számíthatnak. A napot szentmise zárta, amelyen Székely János a gyermek Sámuelt állította a gyermekek elé példaként: hallják meg Isten szavát és engedjék a szívükbe.