Szombathelyi Egyházmegye

Meghívás a misszióra – Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előkészületi éve

img1Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye június 10-én, Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepén tartotta meg a máriaremetei kegytemplom kertjében a hagyományos karizmák ünnepét. A nap folyamán Erdő Péter bíboros, prímás tartott katekézist és mutatott be szentmisét. (www.magyarkurir.hu)

Erdő Péter bíboros a rendezvényen meghirdette a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) harmadik előkészületi évét, melynek középpontjában a misszió áll. Az utolsó felkészülési időszak mottója: „Az Eucharisztia forrás a világ életéért”.

A karizmák ünnepének keretében rendezték meg az egyházmegyei ministránstalálkozót is. A templomkertben a plébániák, lelkiségi mozgalmak és közösségek várták az érdeklődőket. Az Elküldve élményprogram pedig a családokat hívta együttlétre. A Nyolc Boldogság Közösség vezetésével megtartott szentségimádás után Erdő Péter bíboros tartott katekézist. Ebben a misszióról, az eucharisztikus kongresszus következő felkészülési évének témájáról beszélt.

A katekézis szövegét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

1. Az előkészület harmadik évének témája: a misszió

Az eucharisztikus kongresszusra való készületünk során, jómagam szerencsésnek tartottam volna, ha a közösségi ünneplésből indulunk ki és utána térünk ki az egyéni elmélyülésre. Hiszen a dolgok logikája és teológiai sorrendje, de történelmi egymásutánja is ezt indokolta volna. Kezdetben volt az utolsó vacsora, ez volt az első Eucharisztia, Krisztus maga vette kezébe a kenyeret és hálát adott. Aztán tanítványainak adta. Tehát első az ünneplés, az áldozat, aztán a benne való részesedés, a communio, a szentáldozás következik. Csak később, talán nemzedékek múlva merül fel, hogy az átváltoztatott kenyeret, Krisztus testét elvigyék a betegeknek is. Szent Jusztinosz vértanú a 2. század közepén már erről tanúskodik. Ha pedig a kenyér Krisztus teste marad az ünneplés végeztével is, akkor gondosan kell őrizni és tisztelni. De ennek a tiszteletnek az egyéni és liturgikus formái csak később alakulnak ki.

Mai korunk persze individualista. Sokan hajlamosak arra, hogy elsősorban a saját érzéseikre figyeljenek, meg a belső élményt keressék, pedig hát ezek szép dolgok, de vagy megadatnak, vagy nem. Mindenesetre az egyéni és közösségi euchariszikus megújulás és elmélyülés szükségképpen összefügg a misszióval. Hiszen maga Krisztus küldi tanítványait, hogy hirdessék az Örömhírt minden népnek.

Ez az Örömhír pedig abban áll, hogy Krisztus feltámadt és emberségünket bekapcsolta a Szentháromság életközösségébe. Ha hozzá tartozunk, nekünk is részünk lesz az örök életben és az örök boldogságban. A keresztségben Krisztust öltjük magunkra, az Eucharisztiában pedig eledelünkké, életünkké válik. Ezért logikus, hogy előkészületünk harmadik évének központi témája a misszió legyen.

2. Az idei év készületi programja

Most jelent meg az a füzet vagy inkább kötet, amely a készület harmadik évének programját foglalja össze. Az első és legnagyobb rész a misszió teológiájáról és módszertanáról szól. A misszió célja, hogy az embereket megtérésre hívjuk, hogy Jézus Krisztusban higgyenek és hozzá kapcsolják az életüket. Ettől lesznek boldogok. Elterjedt széles körökben, hogy nem kell az embereket háborgatni, legyen mindenki boldog a saját hitében, a saját felfogásában. Csakhogy nem minden hit és nem minden felfogás egyenértékű. Világnézet, vallás tekintetében is van igazság, vannak részigazságok és lehetnek súlyos tévedések is. A II. vatikáni zsinat a vallásszabadságáról szóló nyilatkozatában éppen azzal indokolja, hogy az embereket külső hatalommal semmilyen világnézet vagy vallás elfogadására nem szabad kényszeríteni, hogy létezik hit dolgában igazság és ezt az igazságot az embernek személyi méltóságánál fogva szabadon kell elfogadnia. Ha nem volna hit dolgában igazság, akkor ebben a témakörben nem is lenne olyan érték, amelynek a szabad elfogadását védelmezni érdemes.

A misszió tehát mindig a tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel, segítő szeretetünkkel. De mindezek után előbb utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk, és hogy kinek a tanítványai vagyunk. Tehát „nem a hallgatás zsoltárait énekeljük”. Nem puszta jelenlét a missziónk. És nem puszta életérzés a hitünk. Ezért vállaltak ezer veszélyt, sőt vértanúságot is az apostolok és nyomukban az összes keresztény nemzedékek mind a mai napig. Hitünk megvallása után azokat, akik érdeklődnek és nyitottak, meg kell hívni a hitre és a keresztségre.

3. A misszió alanya, avagy ki végzi a missziót?

Ne gondoljuk, hogy misszióra csak távoli földrészeken van szükség, vagy hogy ezt a feladatot csak különleges szakemberek végezhetik. A missziós küldetést az egész Egyház kapta. Már az első évszázadokban voltak tömeges megtérések, mégpedig nem csak az első pünkösd napján. 230 körül a Didaszkália néven ismert ókeresztény irat már arról rendelkezik, hogy hogyan kell az Istentiszteleten a tömegben rendet tartani. Ez pedig már nem 10–20 fős asztaltársaságok problémája. Euszébiusz egyháztörténetében azt olvassuk, hogy Diocletianus keresztényüldözése idején sok templomot koboztak el a keresztényektől, többet közülük le is romboltak. Ez pedig már olyan helyzet, amelyet a Szovjetunió, Albánia vagy más országok történetéből közelről is ismerhetünk.

Mindenesetre a misszió alanya, végzője kezdetben, az apostoli kor után, a helyi egyházi közösség, mai szóval az egyházmegye volt. Ez a közösség hívta meg az új tagokat. Ez a közösség gondoskodott oktatásukról a püspök vezetésével. Ugyancsak a püspök vezetésével részesültek a beavatás szentségeiben, a keresztségben, a bérmálásban és az Eucharisztiában is. A 4. század második felében már a keresztség utáni oktatás is rendszeressé vált, ahogyan ezt például Szent Ambrus műveiben látjuk.

Ma sincs ez másként! Nem régen Dél-Koreában jártam. A Szöuli Egyházmegye híveinek száma másfélmillió körül van, tehát nem sokkal népesebb a mi főegyházmegyénknél. Persze ott a katolikusok egy tízmilliós világvárosban kisebbségi helyzetben élnek. Mégis, vagy éppen ezért évi 17 ezer felnőttet keresztelnek meg, és ehhez járulnak a gyermekkeresztelések. Jóval több felnőttet keresztelnek meg, mint gyermeket. Ennek pedig nem az az oka, hogy a gyermekek keresztelését halogatják, hanem az, hogy az egyházmegye olyan, amilyennek lennie kell: igazi missziós közösség. Persze ott is a meghívás, a felkészítés, a keresztelés a plébániákon történik.

Mert a plébánia is eredeténél fogva missziós jellegű szervezet az Egyházban. Amikor a 4. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen ez volt. Meghívni az embereket a hitre és a keresztségre, felkészíteni, fogadni, eucharisztikus közösséggé szervezni őket. Ez maradt a plébániák alapvető funkciója a korai középkorban is. Amikor Szent István király elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, ez is az ország keresztény hitre vezetésének döntő állomása volt.

Ezért olyan fontos, hogy az idei lelkipásztori program, döntő része erről szól: a plébániáról, mint missziós közösségről. Ezért ajánlottuk a papság és a hívők figyelmébe az Újraépítve című könyvet, amely ugyan amerikai környezetben született, de a dolog lényegét illetően teljesen aktuális. Lehet, hogy nem tudunk minden templomunk mellett parkolóhelyet létesíteni. De azt a kérdést mindenütt fel tudjuk tenni, hogy kik élnek a környezetünkben, kiket lehetne meghívni, hogy legalább egyszer jöjjenek el velünk a templomba. És igenis megkérdezhetjük magunktól, hogy rájuk milyen hatással lenne, amit a templomban látnak és hallanak. Ez pedig egész megújulásunk ösztönzője lehet.

Az idei lelkipásztori program szerves részét alkotják azok a fejezetek is, amelyek egyes mozgalmak és közösségek missziós módszerit mutatják be. Kérjük a Szentlélek Úristen világosságát, hogy megújulásunk élet és öröm forrása legyen a világ számára!

A katekézis után Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője tett fel kérdéseket a főpásztornak. Ezekre válaszolva Erdő Péter bíboros elmondta, hogy Szűz Máriának az Egyház születésében is fontos szerepe volt, ebből adódóan az Egyház újjászületését is segíti. A fent említett misszió elsősorban küldetést jelent – másokhoz. Aki önmagával van elfoglalva, annak szíve megtelik félelemmel, ám aki képes másokra figyelni, annak félelmei feloldódnak.

Fontos, hogy a plébánia hívei valódi közösségként működjenek, kialakítva olyan csoportokat, melyek a különféle élethelyzetben élőket – az egyedülállókat, a családosokat, a kisgyermekes szülőket, az időseket – meg tudják szólítani. A plébánia életéhez szervesen hozzátartozik a szentségi pasztoráció, melynek középpontjában az Eucharisztia áll. Az eucharisztikus kongresszusok hagyománya, hogy megmutassuk hitünket az egész világnak. Így lesz ez a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is, ahol például szeptember 12-én ültetett szeretetvendégségre hívják a rászoruló embereket – mondta el a bíboros.

Délután a máriaremetei kegytemplom szabadtéri oltáránál Erdő Péter mutatott be szentmisét az egyházmegye papságával.

Szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Pünkösd másnapja van. Ferenc pápa döntése nyomán a mai napon ünnepeljük Szűz Máriát mint az Egyház anyját. Ezt a címet az első keresztény évezredben nem alkalmazták Máriára. Még a II. vatikáni zsinat sem foglalta hivatalos határozatba. Csupán a zsinat ideje alatt Szent VI. Pál pápa volt az, aki megadta ezt a megtisztelő címet Máriának, és elhelyeztette a Szent Péter-bazilikában Máriának, mint az Egyház édesanyjának a képét. Milyen jelekből tudjuk, hogy Máriát ebben a minőségében ábrázolják? Hiszen a keresztény művészetben addig nem volt különleges hagyománya. A feliratból értesülünk róla, amely felér egy hitvallással: Mater ecclesiae.

2. Az Újszövetségben, különösen a jelenések könyvében találkozunk a napba öltözött asszony képével, aki elsősorban magát az Egyházat, mint Krisztus jegyesét jelenti. De már az Ószövetségben olvashatunk Sion leányáról, aki a választott nép szimbóluma, hiszen az Úr úgy tekintett népére, mint jegyesére. Szent Ambrus az első, aki Máriát, mint az Egyház képét és mintáját nevezi meg. Szent Ágoston viszont azt hangsúlyozza, hogy Szűz Mária is tagja az Egyháznak. Már az egyházatyák észrevették a párhuzamot Szűz Mária és az Egyház anyasága között. Mária ugyanis Krisztus édesanyja, az Egyház pedig Krisztus teste és a keresztség révén szülőanyja Krisztus teste tagjainak, a megkeresztelt embereknek.

3. A II. vatikáni zsinat tanítása szerint Mária tagja az Egyháznak, de egyben szimbóluma, ősmintája is. Kölcsönhatás áll fenn Szűz Mária és az Egyház között. Hiszen az angyali üdvözlet pillanatában, amikor Mária igent mond a megváltás művére, amely Krisztusban érkezik el, úgy jelenik meg, mint az első és abban a pillanatban az egyetlen hívő. Amikor pedig Krisztus a kereszten a szeretett tanítványt édesanyjára bízza ezekkel a szavakkal: „Íme, a te anyád”, akkor János személyében mintegy az egész Egyházat bízza édesanyjára. Pünkösdkor viszont az emeleti teremben a tanítványok együtt imádkoznak Máriával, Jézus anyjával. Itt tehát Mária, mint az Egyház tagja jelenik meg.

4. Bensőséges összefüggés van pünkösd ünnepe és Máriának, az Egyház Édesanyjának ünnepe között. A Szűz Anya ugyanis a Szentlélekben él és munkálkodik. Szűz Mária éppen tevékenységében követendő mintája az Egyháznak és az Egyház tagjainak. Szűz Mária is részesült a felkenésben. Erre vonatkozik a Biblia titokzatos kijelentése, hogy a Magasságbeli ereje megárnyékozta őt. Mária fölkenése, messiási anyasága a Szentlélek műve benne, aki elhalmozta őt minden ajándékával. Mária az üdvösség történetének csodálatos folyamatában a Szentlélek alkotása. De a Szentlélek alkotja az Egyházat is. Maga az Egyház is a Szentlélek emlékezete, leszállása és kiáradása.

5. Pünkösd napján leszállt az apostolokra a Szentlélek. Ekkor léptek ki a világba, a Jeruzsálembe zarándokló hívek elé. Ekkor kezdték bátran hirdetni Krisztust. És megtörtént a csoda, a nyelvek csodája. A legkülönbözőbb országokból érkező zarándokok mindnyájan megértették az Örömhír hirdetését. Az Egyház ma is minden nyelven szól a Szentlélek segítségével. Szól magyarul is. Szól a 21. század emberének megváltozott közlési módjain is. Tud beszélni a közösségi médiákon keresztül. Megtalálja az utat a távol állók szívéhez is. Nekünk pedig, keresztényeknek a keresztség és a bérmálás erejében különösen is megadja, hogy megtaláljuk a tanúságtétel módját minden időben. Működjünk hát együtt a Szentlélekkel, kérjük segítségét, hogy megújuljanak közösségeink, hogy mi magunk is kivegyük részünket a misszióban és a megújulás művében. Így készüljünk az eucharisztikus kongresszusra, így munkáljuk tovább Egyházunk küldetését és életét, népünk lelki megújulását és megmaradását.

Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja, könyörögj értünk! Ámen.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír