Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fatimia est Toronyban

Fatimai estJúnius 13-án a hagyományokhoz híven ismét fatimai engesztelést tartottak a hívek Toronyban. 

Fatimai estAz imaest szentségimádással kezdődött Dr. Perger Gyula atya vezetésével, közben lehetőség volt szentgyónás elvégzésére is. Ezt követte a szabadtéri szentmise. A szentmise főcelebránsa, Haller László atya ismerősként köszöntötte a toronyi plébánia és a filiák híveit.

Szentbeszédében szentírási idézetek segítségével világította meg Isten irgalmas szeretetét, az életből vett példákkal pedig a Szűzanya gondoskodását, gyermekeiért való aggódását szemléltette. Gyakran előfordul vallásos emberek körében is hogy csak a jó dolgokat fogadják el Istentől – fogalmazott az atya. Ha valami nehézség éri őket, Istent okolják érte. Izajás könyvében olvashatjuk: „az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.” (Iz. 55,8) Isten azonban mindent a javunkra akar fordítani. Gondoljunk csak Kaszap István életére – idézett egy másik példát Haller atya. Egy életerős, élsportoló jezsuita novicius volt, aki fiatalon meghalt. Egy ország imádkozott érte, mégis hazahívta a Teremtő.  Földi halálát követően égi közbenjárója a hozzá fohászkodóknak. Ezt bizonyítja a sok emléktábla sírja mellett. Bízzunk tehát Istenben és a nehézségek idején hagyatkozzunk a Szentlélekre – zárta gondolatmenetét az est szónoka.

Fatimai estEgy másik példával is megvilágította a Gondviselés működését: Milyen érdekes, hogy a Szűzanya csak gyermekeknek jelent meg, nem tanult, tudós papi személyeknek – de ez is az isteni logikának bizonysága. A látnokoknak nem volt egyszerű dolguk, és sok nehézségbe, ellenállásba ütköztek. Vádolták, gúnyolták őket, de tudták mi a küldetésük. Azt tették, amit Mária kért tőlük és a Szűzanya gondoskodott róluk. Értünk is aggódik Mária és próbál segíteni nekünk: vegyük észre a Szűzanya gondoskodó szeretetét! Kérjük a Szentlelket, hogy nyissa fel szemünket és lássunk. Az egész országot megrázta a Hableány hajó tragédiája. Megható, amit a mentésben résztvevő búvárok meséltek: a hat éves koreai kislányt az édesanyja karjaiban találták meg a víz alatt, édesanyja az utolsó pillanatig óvta. Így áll mellettünk is a mi Égi Édesanyánk. „Vigyázz reánk, Édesanyánk, angyaloknak Királyné Asszonya” – zárta elmélkedését az est szónoka.

Ezután következett a legszentebb áldozat bemutatása, majd a szentmisét követően körmenetben köszöntöttük a Szűzanyát és imádkoztunk hazánkért, ifjúságunkért, betegeinkért.

Szöveg: Hoós Norbert – Fotó. Hoós Flórián