Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megáldották a bobai templomot

Megáldották a bobai templomot2019. június 30-án Székely János megyéspüspök megáldotta a tetőzet felújítási munkálatainak befejezését követően a bobai Szentlélek templomot. 

Megáldották a bobai templomotA bobai templom felújítási munkálatairól 2015-ben már adtunk hírt honlapunkon. Akkor az oldalfalakon több helyen is leverték a vakolatot annyira rossz állapotban voltak. Újraszínezték az épület külsejét, felújították a csatornákat is, 7 ablakot kicseréltek, emellett a templom körül a vízelvezetést is megoldották. Az elmúlt időszakban a tetőzet cseréjére és toronysisak felújítására került sor, tudtuk meg Koltay Jenő plébánostól. Pályázati források segítették a munkálatok elvégzését. 

JMegáldották a bobai templomotúnius 30-án áldotta meg az épületet Székely János megyéspüspök. Szentbeszédében kitért arra, hogy amikor templomba jövünk Isten színe elé, akkor odatartjuk a lelkünket a Napba, a teremtő Isten fényébe, szeretetébe, kegyelmébe. Engedjük, hogy beragyogjon minket, betöltse az életünket, beragyogja a mi sötétségeinket, gyógyítson és felemeljen. Ha tudjuk, hogy van valaki aki életünket végtelen szeretettel nézi, aki alkotott minket, meghalt értünk a kereszten, hazavár minket kitárt karokkal akkor életünket is felszabadultabban élhetjük, mondta Székely János. A templomban felismerhetjük, hogy Isten alkotásai vagyunk, akárcsak az egész világ. 

Megáldották a bobai templomotDe templomba azért is jövünk, hogy azt a fényt, amit mi megtapasztalunk, átélünk, hazavigyük és átadjuk másoknak. Legyenek a mi otthonaink is templomok: legyen helye a családjainkban az Istennek, imádságnak, énekeknek, közös Szentírás olvasásnak, emelte ki a megyéspüspök.   

Azért is jövünk a templomba, hogy a fényt elvigyük a legnehezebb élethelyzeteinkbe, szenvedéseinkbe, hogy húsvét fénye beragyogja ezeket a sötét pillanatokat, mondta Székely János.  

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt.