Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kiadvány a budapesti Szent Márton ábrázolásokról

szent-marton-nyomabanJúlius 4-én, Márton püspökké választásának napján adták át a „Szent Márton nyomában Budapesten” című kétnyelvű kalauzt. A rendezvénynek  a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont.  Az időpont mellett a helyszín kiválasztásának is szimbolikus jelentősége volt. A galéria gyűjteményében lévő Szent Márton ábrázolások a középkori európai művészet legjelesebb alkotásai közé tartoznak.

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa által kiadott füzet 10 budapesti helyszín 15 alkotására hívja fel a figyelmet. A helyek között egyaránt találunk múzeumot, templomot, kápolnát, sőt temetőt is. A füzet szövegét Feiszt György, Szávai Tamás és Tüskés Anna írták, illetve állították össze, a grafikai munkákat a Yellow Design végezte.

 

A rendezvényen Bellák Gábor művészettörténész, a Nemzeti Galéria főmuzeológusa  és Szontágh Szabolcs a Magyar Turisztikai Ügynökség vallási turizmus programjának igazgatója mondtak köszöntőt. A kiadvány Tüskés Anna művészettörténész ismertette, Orbán Róbert arról beszélt, hogyan kötődik Budapest az európai Szent Márton Úthoz.

A kiadvány-bemutató résztvevői  számára Poszler Györgyi művészettörténész, a Régi Magyar Gyűjtemény munkatársa tartott a Galéria Szent Márton ábrázolásait bemutató szakvezetést.