Celldömölkön táboroztunk idén is… - Beszámoló zalaegerszegi hittanosok táboráról
2019. július 8-ától néhány napra zalaegerszegi hittanosok ütöttek tábort Celldömölkön.
2018 szept.: „Ugye jövőre is lesz tábor?!”
okt.: „Jövőre is Celldömölkre megyünk?”
dec.: „Jaj de messze még a tábor!”
jan.: „Ugye xy lesz a csoportvezető?”
márc.: „Én is kérek táboros papírt, szeretnék menni!”
máj.: „És akkor megyünk strandra?, Ugyanott fogunk enni?, Ugyanaz lesz a szobánk?, És akkor..., és akkor..., és akkor. Ezernyi apró kérdés.
2019. júl., elérkezett a tábor: „Otthon hagytam az egészségügyis papírt!”
„Erre – arra allergiás vagyok.”
„Én csak a sarokban tudok aludni.”
„Nem szeretem ezt az ételt.”
„Én nem ehetem meg a gombát.”
Elérkezett július 8–a, amikor az Ady Endre Általános Iskola 90 diákja elfoglalta a tábor helyszínét Celldömölkön. Volt nagy zsongás, mindenki igyekezett megtalálni a számára legkedvezőbb helyet. A 11 órakor kezdődő szabadtéri szentmisére már a csoportvezetőkkel érkeztek gyermekeink. Testünk kicsit megpihent, lelkünk felüdült az Úr asztala körül. Délután a kiscsoportos foglalkozás keretében készültünk bemutatkozó estünkre. Voltak ott mixerek, takarítónők, nagy ölelések, móka és kacagás. Az esti szabadidőt többségében kint töltötték a gyerekek. Már javában szürkült, amikor úgy gondoltam, ideje bejönni. Tisztálkodni, imádkozni és lefeküdni. Az ajtón kilépve azonban olyan zsivaj, akkora futball – játék fogadott, hogy nem volt szívem behívni a gyerekeket. Így aztán már ránk esteledett és ezt követően rohamoztuk meg a zuhanyzókat, tértünk nyugovóra a szobáinkban. Szívet melengető érzés volt, amikor a folyosók már elcsendesedtek és a csukott ajtók mögül kiszűrődött egy – egy esti mese nyugalma, az Istent dicsőítő ének öröme vagy a rózsafüzér fensége.
A következő napot strandon töltöttük, Istennek hála épségben megúsztuk ezt is! Adódott néhány „lehúztam a térdemet, elestem, lécet fejeltem, elcsúsztam, bibis lett a lábujjam”, de a jókedve mindenkinek gyorsan visszatért. A hét többi napján vetélkedővel – elméleti és gyakorlati feladatokkal -, keresztúttal (közben a Székely – himnuszt játszotta a templom tornyának játéka), énekekkel – táncokkal, számháborúval, fagyizással igyekeztünk színesíteni a programokat. Tamás atya segítségével, prédikációival napról napra építhettük fel magunkban és egymásban az Oltáriszentség egyre növekvő tiszteletét, imádását. Megértettük, hogy Jézus a barátunk, nem valami elérhetetlen külsős az életünkben. Így aztán mire elérkezett a pénteki szentségimádás, szíveinket egészen megnyitottuk az Úr előtt. A nyolc csoport külön – külön maradt a templomban és egyesével térdeltünk az Oltáriszentség előtt. Csend volt. Szent csend. Ma sem tudok meghatódás nélkül emlékezni az ott eltöltött időre. Kicsik és nagyok, felnőttek, lányok és fiúk percekig nem bírtunk megszólalni. Nem lehetett mást tenni, csak útjukra engedtük könnyeinket. Az Úr előtt nem lehet szerepet játszani...
Megérte. Igen, megérte a több hónapos készülődés, az éjszakai felébresztések, mert valaki rosszat álmodott. Megérte hajnali 5 órakor pékségbe menni, megért minden fáradtságot. A csoportvezetők nevében is mondom ezt, akik időt és erőt nem kímélve fogták a gyerekek kezét, végtelen türelemmel fordultak feléjük, lelkiismeretes munkájukkal biztosították a lelki gyarapodást táborozó gyermekeinkben. Köszönetet mondok a kedves Szülőknek is a bizalmukért és támogatásukért!
A záró szentmisénkben (ahol még keresztelésre is sor került) így köszöntem el: „... ne felejtsétek el, hogy volt egyszer egy tábor, 2019–ben, Celldömölkön.” Ma már tudom, nem is lehetne elfelejteni, hiszen a szívünkbe égett ez a közösen eltöltött csodálatos hat nap. Isten kegyelméből jövőre folytatása következik, tehát: Jövőre, Veletek, Ugyanitt!
Szöveg: Miszoriné Mocsári Mariann, hittantanár
