Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A hitoktatók nyári lelkigyakorlata

Hitoktatók lelkigyakorlataJúlius közepén a Martineum Felnőttképző Akadémián volt a hitoktatók lelkigyakorlata. Versegi Beáta Mária SC nővér vezette a négy napos lelki együttlétet,  Horváth József atya pedig a szentmiséken komoly, megfontolandó gondolatokkal segített minket.

Hitoktatók lelkigyakorlataA lelkigyakorlat a szentmisét, az Eucharisztiát újabb, azt lehetne mondani közeli és még a naponta szentmisére járók számára szemlélet váltásra segítő módon vezette végig.   Beáta Mária nővér mindezt  az általa írt könyv alapján tárta elénk. Az elmélkedéseket „gyakorlat” kísérte, hogy önmagunkat, a jelen helyzetünket jobban megértsük. Így jobban bele tudjunk helyezkedni a szentmise cselekményeibe is.

 Persze mindannak tudatában éltük a lelkigyakorlatot, hogy a szentmise, mint Krisztus áldozata, misztérium és elsősorban nem a megértésen, hanem az elfogadáson, az egyesülésen van a hangsúly.

Nagy ajándék volt számunkra a folyamatos szentségimádás lehetősége, köszönjük József atyának.

Beáta Mária nővér a szentmise részeinek „megértését”  több fontos alapra helyezte. Ilyen a párbeszéd. Párbeszéd  a Szentháromság egy Istennel. Párbeszédre vagyunk meghívva pl. az imádság által is. Ez jelenti  önmagunk belső világának megnyitását: a racionalitástól elindulni a szív és az isteni közlés elfogadásának irányába.

Hitoktatók lelkigyakorlataA másik alap: a test és lélek együttműködésének komolyan vétele. A testkultusz korában sokszor fogalmunk sincs, mi a test? Miről beszél.  Beáta Mária nővér sokszor kihangsúlyozta: a testünk templom. Isten, a Szentháromság otthona.

 

E rövid beszámolóban nem cél minden esemény leírása. Ajánljuk viszont a könyvet:

Élet -  forrás a címe, Versegi Beáta Mária nővér írása.

 

A Szentháromság szeretetébe és oltalmába ajánljuk a lelkigyakorlat vezetőit és minden résztvevőjét, hogy ne vesszenek kárba bennünk Isten kegyelmi ajándékai.

Szöveg: Salamon Viktória