Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Beszámoló a 2019-es 1Úton Nemzetközi Zarándoknap Csénye – Celldömölk szakaszának zarándoklatáról

1Úton2019. augusztus 24-én az édesapákért imádkoztak az 1Úton Zarándoklaton részt vevő hívek. Személyes hangvételű beszámolót olvashatnak. 

A zarándokút az életünk, életutunk mása, lenyomata. A könnyed vagy épp nehezebb elindulásé, attól függ, hogyan, mennyire eredményesen döntünk és hárítjuk el döntéseink útjából az akadályokat, teremtjük meg a feltételeket. Az út lenyomata annak, hogy milyen számunkra az együttlét élménye és az elcsendesülés, visszahúzódás megtapasztalása. Az út lenyomata annak, hogy bánunk az egymásra találással és az elválással, az emelkedők szenvedéseivel, a testi és lelki táplálékunkkal, a kanyarok úttalanságával, esetleges reménytelenségeivel, a megpróbáltatás kényelmetlenségeivel, egészen a megérkezés, elcsendesedés öröméig, ami az a felett érzett öröm, hogy az Ember Isten házába hazamehet és Otthon lehet. Köszönni mentem.”

Lovász Adrienn: „Uram, jó nekünk itt lenni....” (EgyÚton Zarándoklat emlékére, 2019.augusztus 24. Csénye-Celldömölk )

 

1Úton zarándoknapIdén már hatodszor indultunk útnak a Mária út Csénye – Celldömölk szakaszán, hogy az édesapákért, a családok fő támaszaiért imádkozzunk.

Zarándokutunkat ezúttal is Czeglédiné Pupp Teodóra vezette, és Kovácsné Somlósi Márta készítette elő. Utunkat Karádi Mihály mentőtiszt biztosította.

Reggel hat órakor az ismerősök nagy szeretettel köszöntötték egymást, örültek, hogy újra egy úton járunk. Jó volt látni, hogy sok új testvérünk is csatlakozik hozzánk. A csényeiek vendégszeretete felülmúlhatatlan volt, hiszen többek közt frissen sült, meleg pogácsával, kolbászkával töltött sajtos kiflikkel, püspökkenyérrel, mogyorós csokis csodasüteménnyel és innivalóval vártak bennünket.

Bokor Zoltán atya a templomba invitált bennünket és ott áldotta meg a Csepregre és a Celldömölkre induló csoportokat. 


1Úton

Közösen énekelve indultunk el, majd egy elágazásnál kettévált a csapat, de mégis egy úton, a Mária úton maradtunk. Zarándoklatunk egész nap az énekszótól volt hangos. Köszönhető ez ifjú kántorunk, Csupor Márton vezetésének, és a lelkes, énekelni vágyó közösségnek. Ugyanis mindannyian magukévá tették Szent Ágoston azon gondolatát, hogy “Aki énekel, kétszeresen imádkozik”.

Csényéből több idősebb ember is vállalta, hogy elkíséri a zarándokokat az újmajori Mária kápolnához. Az aktív korúak közül többen az első szakasz megtétele után indultak munkába. Itt kápolna előtt imádkoztuk el először Székely János püspökünk imáját az édesapákért, amelyet külön erre az alkalomra írt.

1Úton

Sárvár központjában, a Szent László templomban Kondora István polgármester várt bennünket, aki rohanó világunkban a lelassulás és elcsendesedés értekeit elismerve köszöntött bennünket. Ezután Wimmer Roland plébános úrral imádkoztunk, majd miután megáldott bennünket folytattuk utunkat.

 

Sárvár hegyközségben egy hatalmas tábla fogadott bennünket a „Isten hozott” felirattal, Süle László ácsmester ajándékaként. Szívet melengető volt ez a fogadtatás, és a belőle áradó szeretet.

 

Ahogy a hőmérséklet emelkedett, úgy a csapat létszáma is egyre növekedett. Az örvendetes rózsafüzért már közel ötven zarándok mondta együtt az erdei és mezei szakaszon. Az együtt imádkozók hangja, mint a méhzümmögés békét és nyugalmat árasztott magából. A csendszakasz után pedig lelkileg teljesen feltöltődve értünk Sitkére.

1Úton

Itt Balasi István plébános várt bennünket, aki videofelvételeket is készített a csoportról, amelyeket a modern technikának köszönhetően rövid időn belül az otthon maradottak is láthattak. A déli imádságot már a templom hűvösében mondhattuk el a zarándokfogadó helyi hívekkel együtt.


1Úton

A sitkeiek évek óta hűségesen várnak bennünket, és a templom melletti közösségi házban biztosítják, hogy kulturált körülmények között ebédelhetünk és tisztálkodhatunk. Ezen felül mindig kényeztetnek bennünket hideg és ízletes innivalóval, kávéval, finomságokkal. Isten tartsa meg a jó szokásukat, őket pedig áldja meg a jóságukért. Így a közös ima után új erőre kapva indultunk Mesteribe.

Ez talán az egyik legnehezebb útvonal, hiszen kevés az árnyékos hely, és a nap legmelegebb szakaszában tesszük azt meg. A közös ima és a többiek segítőkészsége viszont mindenkit átsegített a nehézségeken.  Mesteriben a Szent Mihály templomba már alig fértünk be. A környező településekről újabb zarándoktársaink érkeztek, idősek és fiatalok egyaránt. Az itteni vendéglátás mindig is híres volt, de most csatlakozott hozzájuk egyik zarándoktársunk is. Hajnalban velünk indult el, aztán napközben munkába ment, majd mire Mesteribe értünk, családtagjaival igazi lakomát varázsolt számunkra. Még székekről is gondoskodott, hogy ne állva, vagy a földön ülve együnk. A hideg gyümölcslevesből és a finom süteményekből igazi szeretet áradt, hiszen ő napok óta készült a mi kényeztetésünkre. Ő és családja igaz példája annak, hogy ha szeretettel teszel valamit, akkor fáradhatatlan vagy.

 1ÚtonCelldömölkre indulva a káldi kerékpáros zarándokcsoport előzött meg bennünket hangos csengőszóval, mosolyogva, integetve. A mellettünk és szembe jövő autósok nem dudáltak türelmetlenül. Lelassítva, óvatosan haladtak el a mellettünk, talán egy percre lélekben csatlakoztak is hozzánk.

A celldömölki Romtemplomnál már egész nagy tömeg verődött össze, amikor a Mihályháza felől érkezett celldömölki zarándokcsoporttal találkoztunk.


1Úton

Velük együtt, közösen énekelve, imádkozva érkeztünk meg a Celldömölki Nagyboldogasszony kegytemplomba. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy Csényéből és Sárvárról is nagyon sokan jöttek utánunk autóval.

Varjú Gábor atyának hála elvégezhettük a szentgyónást, így lerakhattuk lelki terheinket is. Az ünnepi szentmisén Hortobágyi Tamás Cirill pannonhalmi főapát köszöntötte a zarándokokat.  Prédikációjában Szűz Mária példáját állította elénk. Megérkeztünk testileg és lelkileg is a Szűz Anyához, őt is kérhettük, hogy segítse az édesapákat.

 

A mise után -mint minden évben - Celldömölk Város önkormányzatának és a Rezgőnyárfa vendéglő ügyes kezű szakácsainak köszönhetően finom babgulyás várt ránk. Vacsora közben még egyszer együtt örülhettünk az egész napnak. Hazafelé senkinek sem kellett vonatra szállnia, mert az autós zarándokok percek alatt megszervezték a hazautazásunkat.

 

Végezetül még két dolgot szeretnék megosztani az úttal kapcsolatban:

 

Zarándoktársunk Kovács Józsefné, Ilonka néni a 82. évében, törött lábujjal is vállalta a gyalogos zarándoklatot. Többen is jelezték, hogy az ő példája, mosolygása, töretlen jókedve inspirálta őket az útra, és a nehézségek leküzdésére. Köszönjük, hogy együtt lehettünk vele, hogy a legnagyobb melegben is szép hangjának énekével tartotta bennünk a lelket, és vállalta a példakép nem könnyű szerepét.

A másik egy jó tanács lenne. Nem kell a zarándoklatra nagy csomagokkal indulni. Útközben a szeretet olyan kézzelfogható bizonyítékát kaptuk mindenütt, hogy este sokan tértünk haza az egész napra csomagolt elemózsiánkkal együtt. Az evangélium szavait érdemes megfogadnunk az úton: „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.”

Köszönet és hála a Mária Út Egyesületnek, és minden jólelkű embernek, aki zarándokutunkat támogatta, szervezte, vagy egy imát mondott értünk. 

„Kulcskérdés, hogy felfedezve a saját helyünket, ritmusunkat, el merünk-e indulni afelé, ami nekünk ismeretlen, akár nálunk nagyobb.

Kulcskérdés, hogy észrevesszük-e a másikat, aki mellett, mögött haladunk, és hogyan viszonyulunk hozzá: segítjük, felsegítjük-e, van- e egy jó szavunk, mosolyunk számára.

Kulcskérdés, hogy elfogadjuk-e azt, aki előttünk halad, az általa diktált tempót és képesek vagyunk-e felnézni rá és szeretetből követni őt.

Önmagunkat helyre tenni az Úton: a Világban megtalálni a helyünket. Hozzáigazítani Önmagunkat az Úthoz.

Kulcskérdés, hogy le tudjuk-e lassítani a lépteinket, ha az Út vagy a másik úgy kívánja. Le tudunk -e lassítani, ha a másik lassabban halad, anélkül, hogy hátrányban érezné magát emiatt.”

 Lovász Adrienn: „Uram, jó nekünk itt lenni....” (EgyÚton Zarándoklat emlékére, 2019.augusztus 24. Csénye-Celldömölk)

 

Szöveg: Ördögné Kovács Mónika