Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Tanévnyitó Veni Sancte és az iskolatáskák megáldása Szombathelyen

Tanévnyitó2019. szeptember 8-án, tanévnyitó szentmisére gyűltek össze a gyerekek és szüleik Szombathelyen, a kámoni Krisztus Király-templomban. 

TanévnyitóHétfőn becsengettek. Ez kinek-kinek örömet, bánatot vagy épp nehézséget jelent. A nyár eltelt, ismét beköszöntött a tanév. A gyerekek - hátukon az iskolatáskával - útra keltek, bár ezen a szép, kicsit borongós délelőttön nem az iskolába, hanem a templomba.
Immár hagyományosan a tanév elején ünnepélyes tanévnyitó szentmisét tartottunk, amiben kértük a Szentlelket, hogy legyen segítségünkre az elkövetkezendő tíz hónapban. Nem csak a diákoknak, hanem szülőknek, hitoktatóknak, nevelőknek.
Szabolcs atya a napi evangéliumból kiindulva Krisztus követésére bátorított minket, ami bármennyire is könnyűnek hangzik, elég nehéz, és rögös út elé állít bennünket. Különösen a szülők számára fogalmazta meg gondolatait, akiket megkért, hogy gyermekeiknek adják át a Krisztus-követés helyes lépéseit.
A szentmise végén pedig megáldásra kerültek az iskolatáskák, a tanszerek, és természetesen a kis tulajdonosaik is.