Szombathelyi Egyházmegye

Csehimindszentre látogatott a pápai nagykövet

Michael August Blume látogatása Csehimindszenten2019. október 8-án Déri Péter esperesplébános és Csehimindszent polgármestere, Fukszberger Imre nagy tisztelettel fogadta Michael August Blume-ot, Magyarország apostoli nunciusát a helyi Mindenszentek templom előtti téren. 

Michael August Blume látogatása CsehimindszentenA pápai nagykövet Dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, kíséretében érkezett.

Közösen végig járták a gyönyörűen felújított templom köré épült stációkat, majd a templomba lépve, annak értékeiről, szobrainak, festményeinek történetéről, Csehimindszent szülöttje, Mindszenty József, bíboros, hercegprímás életútjáról, hátrahagyott értékeiről beszélgettek.

Déri Péter esperesplébános, és polgármester úr is ajándékkal kedveskedett a pápai nagykövet úrnak, ahogy ő is meglepetéssel készült a látogatása alkalmával. A találkozást egy közös imádkozás koronázta.

Michael August Blume látogatása CsehimindszentenA falu közössége, a helyi önkormányzat és az egyházközség nagy szeretettel várja vissza nuncius urat, szoros teendői mellett, hogy a Mindszenty Emlékházat a maga belső emlékeivel és a bíboros múltbeli életének felelevenítésével együtt megtekinthesse.