Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Michael August Blume apostoli nuncius szombathelyi látogatása

Michael August Blume apostoli nuncius látogatása2019. október 8-10. között a Szombathelyi Egyházmegye vendége volt Michael August Blume apostoli nuncius.

Michael August Blume apostoli nuncius látogatása2019. október 10-én, csütörtök reggel szentmisét mutatott be a Székesegyházban, majd a Szent Márton-templom és Látogatóközpontot kereste fel és ismerkedett a Szent Mártonos emlékekkel, hagyományokkal. Itt találkozott Puskás Tivadar polgármesterrel is. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász központjában az intézmény múltjába, jelenébe kapott bepillantást, találkozott a dolgozókkal, ellátottakkal. A nap zárásaként a roma kultúra kincseibe pillanthatott bele: zenészek, táncosok segítségével, és megismerhette a roma pasztoráció kihívásait, eredményeit. Orsós Zoltán atya hittanosaival egyházi énekeket adott elő. Ferkovics József festőművész pedig egy képpel ajándékozta meg nuncius atyát.