Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fizika-kémia szakos kedves nővér

Lujza nővér imádkozik a gyermekekkelOktóberben, rózsafüzér hónapjában, Magyarok Nagyasszonya ünnepén a Boldog Brenner János Általános Iskola egyik domonkos nővérét látta vendégül a 2. a osztály rózsafüzér közössége. Az időpont kiválasztásában a Jóisten keze is benne volt, hiszen az előre egyeztetett dátumra Lujza nővérnek váratlanul beraktak egy munkaközösségi megbeszélést, így a közös imádságra a következő alkalomnak október 8-a kínálkozott.

Lujza nővér imádkozik a gyermekekkelVárakozással teli találkozás volt ez mindkét részről, hiszen osztályunkban nem tanítanak nővérek. Tavalyi vendégeink – Inzsöl Richárd és Császár István atyák – után az iskolánkban a gyermekek mellett fehér ruhában elsuhanó nővéreket szerettük volna megismerni közelebbről, „emberi” oldalukról.

 

Lujza nővér imádkozik a gyermekekkelEgyüttlétünk szokásosan egy rózsafüzér tized elimádkozásával indult, majd a lelki olvasmányban folytattuk József egyiptomi élettörténetét. Az imarész lezárása után Lujza nővér mesélt nekünk a szíriai keresztények folyamatos üldözéséről – megmutatva egy szíriai apácától kapott rózsafüzérét, amelyen napi rendszerességgel imádkozik –, a Jóisten részéről történő szerzetesi meghívásáról, tanulmányairól az egyetemen, amelynek gyümölcse a középiskolai fizika-kémia szakos tanári diploma, édesanyjáról és testvéreiről, akikkel mind a mai napig nagy szeretetben ápolják a családi kötelékeket.

Beszélt versenytáncos múltjáról, és arról is, hogy ebből az életszakaszból mit tudott hasznosítani és meríteni jelenlegi életpályájához, ahhoz, hogy a gyermekeket, felnőtteket Istenhez vezesse, és támogassa őket hitük elmélyülésében.

Köszönjük, hogy ennek az elhivatott feladatnak egy délután erejéig mi is részesei lehettünk.

Szöveg: Lendli Erzsébet-Fotó: Lendli Erzsébet